Helyi sport

2023.02.01. 20:24

Jobban bírta erővel a Szegedi VE a végjátékot

Megszorongatta a Metalcom Szentes a jobb erőkből álló Szegedi VE-t a férfi vízilabda OB I. 12. fordulójában, de legyőzni nem tudta. A negyedik negyed utolsó perceire a háromgólos előny elegendőnek bizonyult, a vendégek 11–8-as sikerüknek köszönhetően távoztak három ponttal.

Becsei Dávid

Fülöp Bence nélkül játszotta le az utolsó perceket a Szentes.

Fotó: Vidovics Ferenc

A Miskolc ellen 10–8-ra elvesztett hazai mérkőzés után a Szeged ellen is legjobb meccskeretét állíthatta össze Komlósi Péter, míg a vendégeknél Kiss Csaba egyik legjobbjára, a center Sánta Dánielre nem számíthatott, csak a lelátóról figyelte a társakat.

Szegedi dominanciával indult a helyi el Clásico. Rögtön az első emberelőnyt Lakatos Soma váltotta gólra, majd egy szentesi labdaszerzés közben egy az egyben Gusarov lőtte fejbe Molnár kapust. A vendégek nem hibáztak, a kiharcolt ötméterest Bóbis értékesítette, 0–2. Nagyjából három perc elteltével megnyugodott a hazai kezeken a labda, Mátyók okos góljaival egyenlítettek. Ezzel éleződött is a játék a medencében, de az utolsó harmincöt másodpercben két gyors gólt elsüllyesztettek a szentesi kapuban, így nyolc perc játék után 2–4 állt az eredményjelzőn.

A gólszegény folytatás a javuló hazai védelemnek és a jól védő vendégkapusnak volt köszönhető. Mátyók ihletett formában lőtt, míg a negyed derekán a sokadik centerbejátszás végül eljutott Vismeghez, amit góllal hálált meg, 4–4. Két perccel a nagyszünet előtt előbb Bóbis értékesített emberelőnyt, majd Pethe lökete talált utat a kéztengerben, 5–5, egy félidő alatt semmi sem dőlt el.

A bombagólokról szólt a harmadik negyed. Boros jól helyezett labdája után a másik oldalon Fülöp lőtte ki a hosszú felsőt, majd a meccs találatát a junior világbajnok szegedi, Leinweber Olivér jegyezte. Nagyjából nyolc méterről eleresztett lövésébe sem a blokkok, sem a védők nem értek bele. Rendre hiba csúszott a szentesi befejezésekbe, míg Kürti lőtt egy újabbat, így a záró felvonás 6–8-ról indulhatott.

Nem tudott már visszajönni a meccsbe a Szentes. Éltek az adódó lehetőségekkel a vendégek, így összességében magabiztos és megérdemelt, 11–8-as sikert arattak. Szombaton a Szentes az UVSE vendége lesz, míg a szegediek a Honvéd otthonába utaznak. 

Metalcom Szentes–Szegedi VE 8–11 (2–4, 3–1, 1–3, 2–3) 
Férfi vízilabda OB I., 12. forduló. Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda, 120 néző. Vezette: Vogel, Kollár. 
Metalcom Szentes: Kovács B. – Mátyók 4, Hegedűs, Fülöp 1, Gusarov 1, Hajdú, Vismeg B. 1. Csere: Pethe 1, Bozó, Chilkó, Vasics. Vezetőedző: Komlósi Péter. 
Szegedi VE: Molnár D. – Bóbis 3, Lakatos 1, Baj 1, Horváth Zs. 1, Kürti 3, Boros 1. Csere: Leinweber 1, Kardos, Tóth Gy., Kasza, Vékony, Horváth V. Vezetőedző: Kiss Csaba. 
Gól – emberelőnyből: 9/2, ill. 8/4. 
Ötméteresből: -, ill. 1/1.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában