Az NB III.-as bajnoki cím sem merész álom

2023.02.08. 17:00

Jól erősített a Hódmezővásárhelyi FC a télen

Hatan érkeztek, négyen távoztak. A Hódmezővásárhelyi FC reálisnak tűnő álmokkal kezdheti meg a tavaszt, az első ellenfél a Cegléd lesz hazai környezetben vasárnap 14 órától a labdarúgó NB III. Közép csoportjának 21. fordulójában.

Becsei Dávid

A vasárnapi tavaszi szezonkezdés előtt elkészítették az új csapatfotót is.

Forrás: a Hódmezővásárhelyi FC Facebook-oldala

Bajnokaspiránsként, a második helyről várja a tavaszi idénykezdetet a Hódmezővásárhelyi FC labdarúgócsapata. A vásárhelyiek hátránya mindössze egy pont a listavezető Iváncsával szemben. Irmes Dávidék vasárnap 14 órától hazai környezetben nyitják az új évet, a 21. forduló találkozóján a tizennyolc csapatos tabella tizenhatodik helyén álló Ceglédet fogadják. A második fordulóban a Vásárhely 4–1-re győzött idegenben. 

A gyönyörű tavaszban reménykedő HFC-től négyen távoztak a téli átigazolási időszak során, míg hatan érkeztek, de két fiatal játékosukkal – Fődi Zsolttal és Bogdán Bencével – is szerződést kötöttek, akik már az ősszel többször lehetőséget kaptak. 

Négy év után távozott Povázsai Zsolt, aki a Szentlőrinc elleni NB II.-es mérkőzésen már a kispadon foglalt helyet a Szeged-Csanád Grosics Akadémiában. A több játéklehetőség reményében Erhardt Dominik és Antman Joshua a csoporttársához, a tizennegyedik helyen álló Monorhoz igazolt, míg a nyáron érkezett Kenderesi Dávid Tiszafüredre távozott. 

Nem számíthat majd a szakmai stáb valószínűleg Molnár Bence játékára keresztszalag-szakadás, Füstös Krisztiánra porcsérülés miatt. Az érkezők oldalát öten erősítik szeptember végén megszűnt „osztálytárstól”, a Makótól. Zámbori Dániel és Zana Dávid a védelemben, a középpályán Juhász Jónás, míg a támadó szekcióban Vladul Stefan és Rabecz Valter lehet nagy segítségére a vásárhelyi csapatnak. A hatodik érkező a szegedi származású Halász Martin, a szombathelyi Illés Akadémiáról, rá is a védekezésben várhatnak majd komoly feladatok. 

– Jól sikerült a felkészülésünk, talán egy tíz százaléknyi hiányérzetem van amiatt, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt csak műfüves pályán edzhettünk. Elégedett vagyunk a téli igazolásainkkal is, erősödtünk a srácokkal. Gyorsan felvették az öltözőnk ritmusát. Túl sok információ nem jutott el hozzánk a Cegléd téli szerepléséről, de együtt maradtak, négy-öt rutinos labdarúgó mellett, fél év hasznos tapasztalattal gazdagodott fiatalok alkotják a keretüket. Itthon más nem is lehet a célunk, csak hogy magabiztosan megszerezzük a három pontot – jegyezte meg érdeklődésünkre Antal Krisztián, a HFC vezetőedzője. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában