Dömping a rangadóból

2023.03.02. 06:00

80 napon belül akár hétszer is találkozhat a Pick Szeged és a Telekom Veszprém

Az Aalborg nyert Celjében, míg a Telekom Veszprém kilencgólos előnyből kikapott Párizsban. Mindezek azt jelentik, hogy a mai eredményektől függetlenül a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a nyolc közé jutásért az OTP Bank-Pick Szeged a hazai örökriválissal találkozik.

Becsei Dávid

A THW Kiel–Flensburg derbi után a Szeged–Veszprém rangadó Európa második legnívósabb párosítása. Idén nem lesz belőle hiány.

Fotó: Török Attila/MW

Négygólos hátrányban sem roppant össze a Pick Szeged 5042 szurkolója előtt a francia Nantes ellen. Bánhidi, Bodó és Gaber távollétében a felgyógyult Alilovic nagy védésekkel tért vissza, míg a beállóban egyedül maradt Rosta Miklós ismét remekelt, hét gólt lőtt. Nem lehetett azonban felhőtlenül elégedett Juan Carlos Pastor vezetőedző, maradtak ki ziccerek és ismét akadtak labdaeladások. 

– Boldog és csalódott vagyok egyszerre, hiszen építhetünk arra a jövőben, ahogyan küzdöttünk a mérkőzésen, egységesek voltunk, de egy pontot elveszítettünk. Az Aalborg celjei sikere miatt győzelemmel sem léphettünk volna előrébb a tabellán, de az önbizalmunknak ez a döntetlen is jót tesz – értékelte az utolsó BL-csoportmeccset lapunknak a kétgólos Szita Zoltán. 

Szerda esti lapzártánk után a Telekom Veszprém 37–35-ös vereséget szenvedett Párizsban. A 20. percben már 18–9-re vezetett a magyar együttes, Jannick Green védéseivel és Máthé Dominik hét góljával végül nyert a PSG. Az a PSG, amely a meccs előtt bejelentette, a szezon végéig leigazolta Petar Nenadicsot, miután a Veszprém szerződést bontott a szerb klasszissal. 

 

A Veszprém vereségével eldőlt, a két magyar csapat egymással találkozik a nyolc közé jutásért a Bajnokok Ligájában. Ez azt jelenti, amennyiben a magyar kupában összekerül az elődöntőben vagy a döntőben a két csapat, illetve a bejut a bajnoki döntőbe és az három felvonásban dől el, akkor március 22. és június 10. között hétszer játszik egymással a Szeged és a Veszprém, mivel az alapszakasz második meccse (április 15.) még hátravan a Pick Arénában. 

 

Teljesen mindegy, hogy a Veszprém vagy a Magdeburg lesz az ellenfelünk a nyolc közé jutásért, mindkettőben hemzsegnek a világklasszisok

 – kommentálta a lehetséges ellenfeleket Szita még a PSG–Veszprém befejezte előtt. 

Szombaton 18 órától még a Dabast le kell győznie a Szegednek bajnokin hazai környezetben. Március csöppet sem ígérkezik könnyűnek a Pick számára, hiszen a magyar kupa-negyeddöntőjében a Fejér-B.Á.L. Veszprémet fogadja március 16-án, két nappal később a Ferencváros vendége lesz, március 25-én pedig a Tatabányáé. Március 22-én vagy 23-án itthon, 29-én vagy 30-án pedig idegenben lép pályára a BL-ben a Telekom Veszprém ellen. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában