Helyi sport

2023.03.19. 16:31

Az Astrát is legyőzte a Kész-St. Mihály Szeged

V. P.

Második tavaszi hazai meccsét is megnyerte a St. Mihály.

Fotó: St. Mihály

Második hazai mérkőzését is megnyerte a KÉSZ-St. Mihály Szeged női labdarúgócsapata az NB I.-ben, miután a Puskás Akadémia elleni győzelem után az Astrát is legyőzték a lányok a Szent Gellért Fórumban.

Az egy héttel korábbi meccshez képest ezúttal más volt a találkozó képe, hiszen tíz perc játék után a csapathoz télen érkezett támadó, Ivana Trbojevics duplájával kettő-nullra vezetett a St. Mihály. Az Astra ugyan szépített, de továbbra is a szegediek irányították a játékot, és még a szünet előtt Knezevicsnek köszönhetően visszaállt a kétgólos különbség.

A fordulás után Trbojevics mesterhármasig jutott, 4–1-ről pedig már nem volt sok izgulnivalója a Tisza-partiaknak. Az előző bajnoki után ezúttal is négyet lőtt, és nyert a St. Mihály, amely így veretlen a két tavaszi forduló után, nem mellesleg pedig megelőzte ellenfelét is, így egészen a hatodik helyre jött fel a tabellán. Legközelebb viszont az eddigi legnehezebb bajnoki következik, szombaton ugyanis a jelenlegi harmadik MTK Budapest érkezik majd a Szent Gellért Fórumba. 

Koncz Zsolt: – Nagyon fontos volt ez a mérkőzés, de azt is látom, hogy sokat kell még dolgoznunk azért, hogy még jobb legyen a játékunk. Célunk, hogy felébresszük magunkban az alvó oroszlánt. Gratulálok a lányoknak, büszke vagyok, hogy ismét négy gólt tudtunk lőni hazai pályán! Köszönöm a szurkolóknak, hogy ennyien kijöttek, remélem, legközelebb még többen leszünk!

KÉSZ-St. Mihály Szeged–Astra 4–1 (3-1)
Női labdarúgó NB I., 14. forduló. Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Kovács Fanni (Szabó L., Trapp).
KÉSZ-St. Mihály Szeged: Csontos – Kószó (Vincze, 77.), Marcea (Micic, 64.), Farkas N. (Németh Zs., 64.), Papp Sz., Nagy L. (Suták, 77.), Sajti, Knezevics, Malasevics (Tornyi, 83.), Balázs, Trbojevics. Edző: Koncz Zsolt.
Astra: Magyar – Kövy, Kós, Szakonyi (Lovász, 79.), Benkő, Vidács, Véninger, Erdész, Ebony, Tatai, Szennai (Balogh O., a szünetben). Edző: Király Bianka.
Gólszerzők: Trbojevics (3., 10., 59.), Knezevics (41.), ill. Szakonyi (12.).
Sárga lap: Marcea (51.), Sajti (74.), ill. Erdész (36.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában