A Hódmezővásárhelyi FC vasárnap 16 órától a Dunaújvárost fogadja

2023.03.25. 08:43

Egy út van: győzelemre fel!

Hazai pályán javíthatja a mérlegét a labdarúgó NB III. Közép csoportjában a Hódmezővásárhelyi FC, amely vasárnap 16 órától a városi stadionban a Dunaújváros együttesét fogadja.

Mádi József

A helyes irány. Antal Krisztián vezetőedző talán azt mutatja, merre van.

Fotó: Török János

Az előző két fordulóban két tartalékcsapattól szenvedett vereséget a Hódmezővásárhelyi FC, amelynek így át kellett adnia az első helyet a tabellán az Iváncsa együttesének. Az MTK II. 2–0-ra, a Ferencváros II. 3–0-ra verte a HFC-t. 

– Győzelemre fel! Nincs más alternatíva. Nem foglalkoztunk azzal,  hogy a Dunaújváros hogyan áll mind anyagilag, mind játékosállományban, Sokkal inkább magunkat kell legyőzni, és önbizalmat szerezni, hogy a játékunk minősége is pozitív irányba változzon. A csapat jó közösséget alkot, most igazán fontos, hogy ez továbbra is működjön. A héten inkább a fejeket próbáltuk meg tisztán tartani, és azt sulykoltuk, hogy mindenki a saját játékával foglalkozzon, forduljon egy kicsit befelé, és gondolja át, miként tehet hozzá a csapat futballjához – nyilatkozta Antal Krisztián vezetőedző.

Az eredmény mellett az egyik legfontosabb kérdés, ki szerez végre gólt a csapatban, hiszen az elmúlt két mérkőzésen ez nem sikerült. Nincs könnyű helyzetben viszont a stáb, mivel a két klasszikus center, Vladul Stefan és Irmes Dávid sem igazán bevethető, bár előbbi edzésben van, utóbbi sérülése pedig nem annyira komoly, mint amilyennek elsőre látszott. A jó hír ennek ellenére az, hogy a csapat eljut a helyzetekig, csak azok az előző két meccsen rendre kimaradtak.

– A befejezéseket gyakoroltuk a héten, azt éreztük, ez most az alap, amellyel leginkább foglalkozni kellett. A Dunaújváros fiatal csapat, nagy valószínűséggel visszaáll, azaz kézzel-lábbal védekezik, nekünk pedig azzal kell foglalkozni, hogyan törjük fel a védelmüket – mondta a szakember.

A Hódmezővásárhelyi FC-re egy hét alatt három mérkőzés vár: vasárnap 16 órától érkezik a Dunaújváros, szerdán a Honvéd II. együtteséhez utazik a csapat (itt 13 órakor kezdődik a meccs), majd jövő vasárnap 16 órától ismét hazai mérkőzés következik a Majos ellen.

– Valóban nehéz lesz ez a sorozat, de most a Dunaújvárost győzzük le, és akkor majd ráérünk foglalkozni a hétközi és a következő hétvégi találkozóval. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a lelkes és kitartó közönségünknek végre megint örömet szerezzünk, amely leginkább győzelemben mérhető – jegyezte meg zárásként Antal Krisztián.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában