2023.03.31. 12:00
Érkezik a Diósgyőr
A női labdarúgó Simple Liga NB I. 16. fordulójában a KÉSZ-St. Mihály-Szeged együttese szombat 15.30-tól a Szent Gellért Fórumban a Diósgyőrt látja vendégül.

A kapus Csontos Zsanettre fontos szerep vár ezúttal is.
Fotó: Karnok Csaba
A biztos bent maradás kiharcolása egyre közelebbi célnak tűnik, a KÉSZ-St. Mihály-Szeged női labdarúgói jó helyzetből várják a Simple Liga női NB I. 16. fordulóját. Koncz Zsolt együttese 16 pontot gyűjtött eddig, míg a 11. Szekszárd 7, az utolsó 12. Újpest 4 ponttal áll.
A szegedi lányok ezúttal is hazai pályán szerepelnek: szombat 15.30-kor a Szent Gellért Fórumban az 5. Diósgyőrt fogadják.
– A télen meglépett változások pozitív hatással voltak mind a csapatra, mind a játékra. Rengeteg munkát végeztünk el azért, hogy tavasszal megszilárdítsuk a helyünket. A további cél is az, hogy ezt a teljesítményt fejlesszük, illetve minimum megtartsuk a helyezésünket, de nem ér semmit az eddigi jó szereplés, ha nem tudjuk hozni az eredményeket. Hazai pályán mindig a három pont elérése a cél, és ha fegyelmezettek leszünk, merünk játszani, akkor mindezt meg is tudjuk valósítani. Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a biztatást, egyre többen vannak, amelyért nagyon hálásak vagyunk – nyilatkozta Koncz Zsolt, a szegediek vezetőedzője.
A 14. fordulóban a szegedi kapus, Csontos Zsanett érdemelte ki a forduló védése címet, íme a videó róla: