Helyi sport

2023.03.09. 17:00

Rangadó rendeznek Sándorfalván

Folytatódnak a Csongrád-Csanád vármegyei labdarúgó-bajnokságok tavaszi küzdelmei: a vármegyei I. osztályban már végéhez közeledik az alapszakasz, egy osztállyal lentebb pedig fontos rangadót rendeznek Sándorfalván.

V. P.

A zöldmezes Dorozsmára idegenbeli meccs vár, a Szeged-Csanád GA II. meccse nyitja a fordulót.

Fotó: Karnok Csaba

Az utolsó előtti fordulót rendezik a vármegyei I. osztály alapszakaszából a hétvégén. A lényegi kérdések már eldőltek, hiszen az már ismert, hogy melyik hat csapat (a Szeged-Csanád GA II., a Tiszasziget, az SZVSE, a Kiskundorozsma, az Algyő és a Mórahalom) lesz ott a felsőházban, és az is eldőlt, hogy ezt a listavezető Szeged-Csanád GA II. kezdheti meg az első helyről. A másik hat csapat az alsóházban játszik majd a tíz mérkőzésből álló rájátszás során, ahová a csapatok viszik magukkal a pontjaikat, így a hátralévő két forduló tétje az, hogy milyen helyzetből várhatják a felek a folytatást.

A vármegyei II. osztályban az élen álló Bordány a negyedik Sándorfalvához látogat, míg az üldöző Ásotthalom az utolsó előtti Apátfalvát fogadja. Ki-ki meccs lehet a forduló egyetlen vasárnapi találkozója, a St. Mihály–Csongrád, amelyen két, a tabellán közvetlenül egymás mellett álló csapat találkozik. 

A vármegyei III. osztályban szabadnapos lesz a Forráskút, így a mögötte álló négyes ezt igyekszik majd kihasználni – a harmadik Röszke és az ötödik Földeák éppen egymás ellen próbál meg tovább tapadni a bajnokságot vezető földeákiakra.

A hétvége programja, vármegyei I. osztály, péntek, 18 óra: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Deszk. 19 óra: Hódmezővásárhelyi FC II.–SZVSE-G-Falc Kft. Szombat, 14.30: Algyő–Tiszasziget, Balástya–Kiskundorozsma, Mórahalom–UTC, FK 1899 Szeged-SZEOL–Szentesi Kinizsi.Vármegyei II. osztály, szombat, 14.30: Tömörkény–Szeged Pázsit SE, Mindszent–Csengele, Sándorfalva–Bordány, Ásotthalom–Apátfalva, Mártély–Csanytelek. 15 óra: Makó II.–Üllés. Vasárnap, 14.30: St. Mihály–Csongrád. Szabadnapos: Székkutas. Vármegyei III. osztály, szombat, 14.30: Zsombó–Pusztamérges, Zákányszék–Bordány II., Röszke–Földeák, Baks–Sándorfalva. Vasárnap, 14 óra: Makó FC-Duoco-Givaudan–Ruzsa. 14.30: Öttömös–Algyő, ContiTech-Csanádpalota–Szőreg-DSC. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában