A labdarúgó NB I.-ben második klub szegedi játékosai, edzője és sportigazgatója tesi órát tartott

2023.05.30. 14:06

Kecskeméti csodatévők: a hősök közöttünk járnak

Az újszegedi Erzsébet-ligetben tartott meglepetés testnevelés órát az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 2/A osztályos tanulóinak a labdarúgó NB I.-ben második Kecskeméti TE szegedi sportigazgatója, Tóth Ákos, erőnléti edzője, Buzási Péter, valamint két játékosa, Vágó Levente és Grünvald Attila.

Mádi József

Együtt a nagy csapat: a négy kecskeméti szakember és labdarúgó a ságváris diákokkal és az osztályfőnökkel.

Fotó: Gémes Sándor

Csodát tett a labdarúgó NB I.-ben a Kecskeméti TE: újoncként feljutva az NB II.-ből a bajnok Ferencváros mögött második helyen zárt, ezzel együtt európai kupaindulást érő helyezést ért el.

Így örömködtek a kecskeméti labdarúgók a díjátadón. Fotó: Réti Attila

A hihetetlen eredményt, kecskeméti hőskölteményt végrehajtott klub különböző pozícióiban és játékoskeretében is találhatunk bőven szegedi származású érdekeltséget. Ilyen a sportigazgató Tóth Ákos, aki egykor az NB II.-es SZEOL SC vezetőedzője is volt, az erőnléti tréner Buzási Péter, valamint a csapatkapitány Vágó Levente és a bal oldali védő Grünvald Attila.

Meglepetés

Nos, éppen ők négyen voltak azok, akik az osztályfőnök Miklós Erikával közös szervezésében meglepetés testnevelés órát tartottak az újszegedi Erzsébet-liget füves területén az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 2/A osztályos tanulóinak. A kezdeti felocsúdás, majd megismerkedés után pedig elkezdődött az óra, amely pörgös, vidám és színvonalas volt – pont olyan, mint a Kecskemét játéka az elmúlt szezonban. 

– Mindig jó látni a srácokat, akik csillogó szemmel fogadtak minket. És többen pontosan tudták, kik is vagyunk, hol dolgozunk. Annak köszönhetően is ismerték a játékosokat, mivel járnak a meccseinkre Kecskemétre. Ez azért itt Szegeden óriási dolog, jó volt, köszönet érte az osztályfőnöknek, Miklós Erikának – mondta Tóth Ákos, a KTE sportigazgatója az esemény után.

Ezek után természetesen szóba került a szakemberrel az előző idény remeklése is.

Ünnepeltek, pihennek

– Túl vagyunk a második hely megünneplésén, szerintem a játékosok nagy része már elment pihenőre. Két hetük van, június 12-én kezdődik a nulladik hét, majd 19-én a tényleges munka, a felkészülés. A következő évi cél? Stabilizálni a helyünket az első osztályban. A 12 csapatos NB I.-ben konkrét helyezésről beszélgetni nem érdemes, főleg mert a keret összetétele is változhat. A Fradin kívül mindenki ebben a szellemben készülhet, még a Fehérvár is. A kiesés szele a Fradin, a Kecskeméten, a Pakson és a Puskás Akadémián kívül mindenkit megérintett. A keretet egyben szeretnénk tartani, de tudjuk, hogy nehéz lesz. A kölcsönjátékosok helyzete eleve bonyolult, és a múlt nyárral ellentétben most már közvetlen, komoly riválisnak tekintenek minket, így ez a lehetőség is megnehezedett. Akiknek élő szerződésük van, azokat nem szeretnénk elkótyavetyélni, de ha jobb, előnyös ajánlat érkezik értük, nem állunk a fejlődésük útjába – nyilatkozta Tóth Ákos.

Szegediek

A szegedi különítmény fontos szerepet töltött be a klub életében.

– Szegediek vagyunk, szegedi a szívünk, az is marad, és itt is élünk, de az más kérdés, hogy nagyon jól érezzük magunkat a Kecskeméti TE-nél, és szenzációs a szurkolás is. A KTE-nek hálásak vagyunk, mert nélküle valószínűleg egyikünk sem futott volna be a maga posztján, pozíciójában NB I.-es karriert. Én például játékosként, majd edzőként szerettem volna a magyar futball legmagasabb szintjén szerepelni, ehelyett egy olyan pozícióban sikerült, amelyről előtte nem is tudtam, hogy létezik. Az élet kiszámíthatatlan, de mi megragadtuk az adódó lehetőséget. Vágó Levente és Grünvald Attila két éve még az NB III.-ban játszottak, innen nézve hatalmas teljesítmény az övék is – vélte Tóth Ákos.

A Kecskeméti TE az Európai Konferencia Liga második körében, nem kiemeltként kapcsolódik be a sorozatba, amelyben június 21-én sorsolnak, az első meccset július 27-én játszhatja. 

– A szegedi klubvezetőkkel előrehaladott tárgyalásokat folytatott a mi tulajdonosunk, akit kedvesen, nyitottan fogadtak. Meglátjuk az UEFA előírásait, az ellenfelet, és ennek ismeretében léphetünk akár abba az irányba is, hogy Szegeden rendezzük az első hazai nemzetközi meccsünket. Ha a Kecskeméttel nem  játszhatnánk otthon, akkor nyilván nekem és a többi szegedinek is nagy dolog lenne a Szent Gellért Fórumban sok néző előtt szerepelni. De még minden bizonytalan – mondta végül Tóth Ákos.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában