A szegedi Combat "D" SC versenyzői nyolc érmet nyertek

2023.06.01. 08:12

Ketten jegyet váltottak Isztambulba

A szegedi Combat "D" SC négy versenyzője összesen nyolc érmet szereztek az Esztergomban rendezett utánpótlás kick-box magyar bajnokságon. A klubból hárman készülhetnek az Európa-bajnokságra.

M. J.

A szegedi Combat versenyzői nyolc érmet szereztek Esztergomban.

Fotó: Combat

A kick-box utánpótlás magyar bajnokságnak Esztergomban a Suzuki Aréna (Pézsa Tibor Sportcsarnok) adott otthont. A magyar kick-box utánpótlás legjava indult ezen a versenyen, több mint 200 résztvevő. A bajnoki cím mellett a tét az augusztus végén Törökörszágban, Isztambulban rendezendő Európa-bajnokságon való részvétel volt a magyar utánpótlás válogatott tagjaként.

A szegedi Combat "D" SC négy versenyzővel nevezett, akik három aranyat, azaz magyar bajnoki címet nyertek, ezen kívül még szereztek két ezüst- és három bronzérmet a fiatalok.

A három elsőséget ketten hozták össze: a juniorok között Bogos Botond a kick-light szakágban, míg Kiss Patrik a kick-light és a light-contact szabályrendszerben is az első helyet szerezte meg, így utazhatnak Isztambulba.

Eredményeik, kadett I. korcsoport (10–12 évesek), fiúk, light-contact, 42 kg: 3. Bécsi Simon; kick-light, 42 kg: 2. Bécsi Simon.

Kadett II. korcsoport (13–15 évesek), lányok, light-contact, 55 kg: 3. Kiss Tímea; kick-light, 55 kg: 3. Kiss Tímea.

Juniorok (16–18 évesek), fiúk, light-contact, 69 kg: 2. Bogos Botond, 84 kg: 1. Kiss Patrik; kick-light, 69 kg: 1. Bogos Botond, 84 kg: 1. Kiss Patrik.

Edzők: Schneider Adrienn, Tóth Gábor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában