2023.06.17. 06:00
Nagy lépés lehet a labdarúgó-válogatott az Eb felé
Folytatódik az Európa-bajnoki selejtező-sorozat, a magyar labdarúgó-válogatott első idegenbeli meccsét játssza – amennyiben pedig nyer, akkor jó helyzetből várhatja majd a folytatást.
Ádám Martin tizenharmadik alkalommal játszhat a válogatottban.
Fotó: Szabó Miklós
Bár még csak a második mérkőzését játssza az Európa-bajnoki sorozatban a magyar labdarúgó-válogatott ma 18 órától Podgoricában, (élőben az M4 Sporton) mégis kulcsmeccsnek tekinthető a Montenegró elleni, idegenbeli mérkőzés.
Marco Rossi csapata ugyanis egy sima győzelemmel kezdte a sorozatot, Montenegró két meccs után három ponttal áll a tabellán, miután hozzánk hasonlóan Bulgáriát legyőzte, Szerbiától viszont kikapott hazai pályán. Ebből tehát jól látszik, amennyiben nyerni tudna a válogatott ma Podgoricában, akkor leszakíthatná riválisát – sőt, ha egygólosnál nagyobb győzelmet arat, akkor még Szerbiát is megelőzi a csoportban, és a G csoport élére áll.
A keret a hét elejétől már együtt készülhetett, miután a légiósok közül többek között Ádám Martin is megérkezett a telki edzőtáborba. A forráskúti támadó június 10-én még klubjában lépett pályára, a Jeju elleni magabiztos, 5–1-es siker alkalmával a 77. percben, csereként lépett pályára – a dél-koreai élvonal idei szezonjában 14 mérkőzésen 4 gól és 4 gólpassz a mérlege.
Az Ulszan Hyundai támadója (a csapat 13 pontos előnnyel vezeti a dél-koreai élvonalat) Bulgária ellen kezdő volt, és góllal járult hozzá a győzelemhez – ezzel a magyar válogatott 40 év után győzelemmel kezdett egy Eb-selejtezőt. Érdekes kérdés lesz, hogy Marco Rossi hogyan dönt majd a kezdőcsapatot illetően, hiszen míg a bolgárok ellen Ádám is a kezdőben kapott helyet, most Montenegró ellen várhatóan más játékra lesz szükség, ha bár az esélyek és a világranglista a magyarok mellett szól.
A szombati napon csoportunkban még egy Litvánia–Bulgária mérkőzést rendeznek, Szerbia ezen a játéknapon szabadnapos. A sorozat kedden folytatódik számunkra, amikor 20.45-től majd a litvánokkal játszik a magyar csapat a Puskás Arénában. A 2024-es, németországi kontinensviadalra az első kettő utazhat az ötösből.