Helyi sport

2023.06.05. 11:58

Tunéziában értek el szép eredményeket a szentesi szeniorúszók

Három kontinens huszonnégy országából ötvenkilenc egyesület százkilenvenhét versenyzője vett részt a Tunéziai Úszószövetség és a tunéziai kormány által rendezett fantasztikus hangulatú szenior úszóversenyen, melyet Tuniszban tartottak. Magyarországot húsz masters úszó képviselte, ebből tizenegy fő a Szentesi Delfin ESC színeiben állt rajthoz.

A tizenegy úszó, akik Szentesről képviselték Magyarországot Tunéziában.

Forrás: Szentesi Delfin ESC

– Az uszodában három délután és este zajlottak a versenyek, végig hihetetlenül jó hangulatban. Nagyon szíves vendéglátásban volt részünk, még speciális tunéziai süteményeket is kóstolhattak a résztvevők. Nagyon jó zenével motiválták a versenyzők úszókedvét, ami külön kiemelendő, hogy minden ország zenéjéből is hallhattunk ízelítőt. Nagyon jól esett a szívünknek, amikor a Monti csárdás felhangzott, többször is a három nap folyamán – jegyezte meg lapunknak beszámolójában Pólyáné Téli Éva, a Szentesi Delin ESC ikonikus tagja.

A Szentesi Delfin ESC versenyzői kiemelkedően szerepeltek. Az ötvenkilenc csapat közül negyedik helyen végeztek az összesítésben. Az éremtáblázatban ötödik helyen zártak. A rendezők a versenyzőket emellett az általuk elért FINA-pontok alapján is rangsorba állították. Ez alapján a hatvanhét hölgyversenyző közül a hetedik legjobb teljesítmény Pólyáné Téli Éva nevéhez fűződik. Lekrinszki Éva a tizennegyedik, Kókai Ibolya a huszonharmadik, Priboj Noémi a huszonhetedik Antonjuk Éva az ötvenegyedik, Berezvai Julianna az ötvenhatodik, Béres Dorina pedig a hatvanadik helyen végzett. A férfiaknál százharminc versenyző közül Kókai László végzett a legelőrébb, a huszonharmadik pozícióban, Kovács Attila negyvennegyedik, Horváth Roland negyvenhetedik, Pólya Sándor pedig a százkettedik legjobb teljesítményt nyújtotta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában