Szombat és vasárnap 22. alkalommal rendezik meg a Szőke Tisza nemzetközi táncversenyt

2023.06.08. 15:30

Világbajnoki második is érkezik

Szombat és vasárnap az újszegedi sportcsarnokban rendezik meg a felújítás utáni 22. alkalommal a Szőke Tisza nemzetközi táncversenyt, amelyet a szegedi Papiron VTK szervez meg, és amely igazán nagy eseménynek ígérkezik az induló létszáma miatt.

M. J.

Kis Violetta és Hidi Balázs visszatér a szegedi versenyre.

Fotó: Karnok Csaba

A felújítás utáni 22. Szőke Tisza táncversenyen szerdán járt le a nevezési határidő, és ezek alapján kijelenthető, komoly kis mezőny gyűlt össze a több mint 20 országból.

Az eddigi adatok alapján 190 pár nevezett a magyar, 150 a nemzetközi versenyekre, így lesz olyan kategória, amelyben 44 pár méri össze az erejét. Egyébként a latin-amerikai ncok a népszerűbbek, ebben a szakágban táncolnak többen. A világranglistán igen csak előkelő helyen rangsorolt párosok is érkeznek a viadalra, ilyen például az ukrán színekben induló Earle Williamson, Veronika Myshko páros, akinek férfi tagja tíztánc világbajnoki második is volt, de a magyarok között szintén vannak a világ élmezőnyéhez tartozó duók, ilyen például Hidi Balázs és Kis Violetta párosa, amely a latin-amerikai táncok világranglistáján 10. helyen áll. 

Úgy hogy nagy verseny lesz, ez biztos, amelyre jegyeket elővételben a Tourinform szegedi irodájában válthatók, illetve majd a helyszínen vásárolhatók.

A standard és a latin-amerikai táncok elődöntői szombat 10 órakor kezdődnek. A junior korosztálytól a szeniorig minden korcsoport képviselteti magát, míg a 18 órakor kezdődő látványos gálaesten a legjobbak táncolják a standard és a latin-amerikai táncok döntőit. Vasárnap ugyancsak 10 órakor startol a napi program, és szintén 18 órakor indulnak a finálék.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában