Itthon kezd a Szeged és a Szentes is

2023.09.12. 17:33

Különleges bajnoki szezon kezdődik a férfi vízilabda OB I.-ben

Elrajtol a férfi vízilabda OB I. 2023–2024-es szezonja, amelynek különlegességét a lebonyolítása adja majd. Ma 17 órától a Zue.hu Szegedi VE a Szolnoki Dózsát fogadja az első fordulóban, míg 19 órától a Metalcom Szentes vendége az OSC lesz.

Most már mindenki a labdára koncentrál, szerdától bajnoki pontokat osztanak a mérkőzések végén.

Fotó: Török János

Ilyen szezont nem sűrűn rendeznek a férfi vízilabda OB I.-ben, mint amilyen a ma kezdődő lesz. A zsúfolt nemzetközi versenynaptár miatt három részre bontották a bajnokság lebonyolítását. Decemberben két és fél hónapra leáll a pontvadászat a magyar válogatott felkészülése miatt, mert januárban Európa-bajnokságot, februárban pedig világbajnokságot rendeznek. December másodikáig egy fél alapszakaszt bonyolítanak le tizenhárom fordulóval, amely után alsó- és felsőházra osztódik a tizennégy csapatos mezőny. Az egymás elleni eredményeket viszik tovább az együttesek a középházba. Ott február közepétől a felsőházban nyolc, az alsóban hat kört rendeznek meg. A bajnokság harmadik szakasza pedig a rájátszás lesz. Az elődöntőkben, illetve a keresztbejátszásoknál az 5–8. és a 9–12. pozícióért játszott párharcok az egyik fél hetedik pontjáig tartanak majd. 

A Magyar Vízilabda-szövetség szakírói összeszámolták, hogy a legtöbb lejátszott férfi OB I.-es mérkőzéssel a Kaposvárban még mindig aktív Vindisch Ferenc rendelkezik, 644-gyel. A top tízben két szegedi klasszis is megtalálható, a Zue.hu Szegedi VE jelenlegi vezetőedzője, Kiss Csaba 551 meccsel a hetedik, míg a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás 527-tel a tizedik.

Szegeden fújnak először sípjukba bajnokin idén a játékvezetők. Danka Benedekék ellenfele az a Szolnok lesz, amely legutóbb 9–8-as vereséget szenvedett a Tiszavirág Sportuszodában. A nyári magyar kupában a Szolnok éppen a Szentes ellen nyitó OSC ellen búcsúzott a negyeddöntőben, utóbbi végül az elődöntőben az ezüstérmes Vasastól kapott ki. 

Ami a nyári változásokat illeti, az OSC három friss világbajnokát is elvesztette. Manhercz Krisztián és Angyal Dániel a francia Marseille-be, Lévai Márton pedig Burián Gergelyhez és Dala Döméhez hasonlóan a Vasasba igazolt, míg Bundschuh Erik és Csacsovszky Erik a BVSC-be. 

A szolnoki játékoskeret együtt maradt, mindössze Belényesi Dávid távozott Nagyváradra, míg Ionescu Erik az UVSE-től, Böröczki Marcell a Ferencvárostól érkezett hozzájuk, utóbbi viszont csak kölcsönbe. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában