Hat gól született Makón

2023.09.24. 13:15

Rangadót nyert idegenben az éllovas

A Csongrád-Csanád vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójának rangadóján Tiszaszigeten tudott nyerni az SZVSE-G-Falc Kft. együttese, így át is vette az első helyet a tabellán.

Támadásban a vendégek Tiszaszigeten.

Fotó: Török János

Igazán izgalmasan alakult a játéknap rangadója Tiszaszigeten: a vendégek első félidőben elért vezető góljára a szünet után nem sokkal jött a válasz, majd egy hazai büntető, amely kimaradt. A hajrában, a meccs utolsó percében aztán villant az SZVSE támadója, az első találat szerzője, Amariutei Sorin, aki jókor volt jó helyen, így pedig megnyerte csapatának a mérkőzést.

A tabella másodikja, az Algyő az edző váltó Balástya otthonában gyűjtötte be három pontot. Itt is vezetett az esélyesebb vendégcsapat, majd jött az egyenlítés, a meccs végén mégis az Algyő örülhetett, hiszen a 76. percben Csányi Ádám gólja eldöntötte a találkozó sorsát.

Makón hat gólt láthatott a közönség, de itt is akadtak bőven izgalmak. A meccs hajrájáig vezetett a hazai csapat, aztán egyenlített az Ásotthalom. A 90. percben megint a Maros-partiak kerültek előnybe, ám a vendégek nem adták fel, és a 93. percben pontot érő találatot jegyezhetett a csereként beállt Víg Bence.

A Kiskundorozsma hódmezővásárhelyi vendégjátékán mindössze egy gól esett, és mivel ezt a vendégek szerezték meg, így három ponttal távozhattak.

Nincs jó passzban az FK 1899 Szeged-SZEOL, ezúttal öt gólt kapott otthon a Mórahalomtól. A látogatóknál Róka Botond igen kiváló formát mutatott, hiszen ő szerezte az első találatot, majd még kétszer eredményes volt, így mesterhármassal zárta a találkozót.

Balástya–M-Perfekt Algyő 1–2 (1–1)

Balástya, 100 néző. Vezette: Gargya Balázs – jól (Burzon Márk, Halász József).

Balástya: Farkas D. – Szobácsi, Sári, Bitó M., Szádeczky (Muró, 61.), Faragó B., Bagi B. (Horváth Cs., 59.), Fekete Á. (Gera, 72.), Szántó D. (Szabó A., 85.), Márkus (Schneider, 83.), Vámos T. Megbízott játékos-edző: Szádeczky Zalán.

Algyő: Szabó G. – Rádi (Kardos, 87.), Vastag, Kiss R., Bozóki (Kovács M., a szünetben), Dudás, Deák D. (Pióker T., 72.), Csányi, Patai (Buchholcz B., 78.), Bogdán B., Selyem (Horváth Á., 93.). Edző: Fülöp Tibor.

Gólszerzők: Bagi B. (29.), ill. Patai (17.), Csányi Á. (76.).

Szádeczky Zalán: – Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert óriásit küzdöttünk egy kiváló ellenféllel szemben. Gratulálok az Algyőnek, mi pedig ebből a meccsből építkezünk.

Fülöp Tibor: – Saját magunknak tettük nehézzé a meccset. Az első félidőben rengeteg lehetőségünk volt, a kapufát is eltaláltuk, de a lényeg, hogy nyertünk. Mindenki dicséretet érdemel, erőtől duzzadó volt a játék, hittünk a sikerben, és az eredmény ellenére magabiztosan is értük el.

Jók: mindenki, ill. Vastag, Rádi, Csányi, Dudás, Bogdán B.


Makó–Ásotthalom 3–3 (2–1)

Makó, 100 néző. Vezette: Kiss Richárd – jól (Barta Norbert, Gera Ferenc).

Makó: Miklós M. – Pataki V. (Borbély, 78.), Bohák D., Fancsali, Vas K., Frank B., Dongó (Pepó, 69.), Rakity (Petrovics, 69.), Czebe, Kardos (Béres, 69.), Molnár D. Edző: Botlik Róbert.

Ásotthalom: Mityók R. –Horváth B., Farkas F. (Kothencz G., 75.), Malatinszki D., Góra (Malatinszki Á., 78.), Kothencz L., Papdi G. (Szűcs D., a szünetben), Dobák T. (Víg B., 84.), Savanya, Király B. (Vetstein, a szünetben), Sándor S. Edző: Hevesi Tibor.

Gólszerzők: Frank B. (30.), Vas K. (36., 11-esből, 90.), ill. Savanya (6.), Dobák T. (75.), Víg B. (93).

Botlik Róbert: – Drámai küzdelemben igazságos döntetlen született. Sajnálom, hogy csak ennyit tudtunk kihozni ebből a meccsből, hiszen a hosszabbítás elején még mi vezettünk. Több helyzetünk volt, de sajnos a meccs végén az előnyünket nem tudtuk megtartani.

Hevesi Tibor: – Mindkét csapat győzelemre játszott, így azt kell mondanom, igazságos a döntetlen.

Jók: Molnár D., Frank B., Bohák, ill. Savanya, Kothencz, Dobák T.

 

HFC II.–Kiskundorozsma 0–1 (0–0)

Hódmezővásárhely, 100 néző. Vezette: Kis Máté – közepesen (Szabó Richárd, Kiss Dávid).

HFC II.: Hegyes G. – Vastag, Barna Á., Buzás (Tatár, a szünetben), Arany G. (Vass M., 85.), Rabecz, Pető (Marton B., 60.), Vladul, Patkós (Kis D., 68.), Telek (Karácsonyi, 80.), Szabó I. Edző: Horváth Zoltán.

Kiskundorozsma: Rozs E. – Varga Á., Fekete (Simon B., 87.), Sallai M., Veszelka, Hochheiser (Kalapács F., 52.), Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp Á., Lóki, Kis B. (Tóth N., 89.). Edző: Paksi Péter.

Gólszerző: Veszelka (68.).

Horváth Zoltán: – A játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget, ám sajnos nem vagyunk azon a szinten a fiatalokkal még, hogy egy szervezetten védekező ellenféllel szemben megtaláljuk a megoldást. Gratulálok a Kiskundorozsmának, de egy pontot megérdemeltünk volna.

Paksi Péter: – Kevés hibával, jó hozzáállással játszottunk, stabilan védekeztünk, a második félidőben pedig Kalapács beállításával határozottabbá váltak a támadásaink, és éppen egy ilyen megoldás révén megnyertük a meccset.

Jók: Telek, Patkós, ill. Sallai, Varga Á., Lóki, Fekete, Kalapács.

 

Tiszasziget–SZVSE-G-Falc Kt. 1–2 (0–1)

Tiszasziget, 150 néző. Vezette: Hagymási Attila – közepesen (Markó László, Tóth István).

Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Nagy A., Bánfi (Varga Z., 88.), Prozlik Á., Szabó M. (Szűcs T., a szünetben), Buzsáki (Drágity, a szünetben), Tóth I., Bálint D., Farkas F., Tóth J. Edző: Bány Tamás.

SZVSE: Czirják – Kormányos, Pócs D., Csamangó, Rádai, Beretka (Baji, 94.), Albert (Ábrahám-Fúrús, 92.), Mezei, Lévai, Papp Á. (Fodor Á., 85.), Amariutei. Edző: Kelemen Balázs.

Gólszerzők: Nagy A. (55.), ill. Amariutei (40., 90.).

Bány Tamás: – Tudom, hogy a futballban nincsen ha, de azért kíváncsi lettem volna, mi történik, ha 1–1-nél berúgjuk a büntetőt.

Kelemen Balázs: – Nyugodtan mondhatom, hogy a három pont megszerzésén kívül a legnagyobb örömünk, hogy ez a bírói hármas soha többet nem vezet nekünk meccset. Egészen elképesztő és szomorú, hogy mit meg nem engedhetnek maguknak mindenféle következmény nélkül. Büszke vagyok a fiúkra, mert nem hagyták magukat megtörni, a kritikus pillanatokban a helyén volt a szíve mindenkinek. Bány Tominak sok sikert kívánok a folytatáshoz.

Jók: Farkas, Nagy A., ill. mindenki.

 

FK 1899 Szeged-SZEOL–Kéménygyártó-Mórahalom 0–5 (0–3)

Szeged, Szalai Dzsínó István sporttelep 100 néző. Vezette: Maurer János – jól (Dobó Attila, Kucsora Máté).

FK 1899 Szeged-SZEOL: Kovács Á. – Indre, Csuka, Benkő (Hegyesi B., 56.), Cs. Tóth Z., Magyar Gy., Heredea (Dézsi B., 87.), Tóth A. (Tóth G., 75.), Sisák, Miklós L., Giba (Fóris, 56.). Edző: Dóra János.

Mórahalom: Weszelovszky – Vajda M., Rádóczi (Tóth M., 72.), Csizmadia (Bokányi R., 72.), Holcsik (Kónya, 56.), Pető, Csehó M. (Görbe, 63.), Mészáros G., Nagy N. (Tajthy, 83.), Ábrahám, Róka. Edző: Papp Endre.

Gólszerzők: Róka B. (2., 28., 88.), Mészáros G. (26.), Bokányi R. (86.).

Dóra János: – Semmi sem jut eszembe egy ilyen meccs után. El kell gondolkodnom a folytatásról, de játékosként megtanultam, hogy soha nem adom fel. Most azonban más a helyzet. Bárcsak tudnék segíteni a pályán.

Papp Endre: – A  mai mérkőzésen talán az idei legjobb keretű FK állt velünk szemben. Kiválóan kezdtük a mérkőzést és szép gólt rúgtunk, majd ezáltal más képe lett a mérkőzésnek, mint amire számítottunk. Szép támadásokat vezettünk, kiváló gólokat szereztünk, a meccset végig kézben tartva fontos győzelmet arattunk.

Jók: senki, ill. mindenki.

 

DBFutball Bordány–Szentesi Kinizsi 0–6 (0–2)

Bordány, 200 néző. Vezette: Tóth Kitti – gyengén (Csöngető Endre, Kőhalmi Attila). 

DBFutball Bordány: Arnold – Márton Á. (Mondics, a szünetben), Márki M., Baka (Mucsi, 78.), Visnyei, Pióker T. (Gyuris M., 83.), Kis L., Perpauer, Lőrinc Á., Kovács P. (Csuka, 65.), Kovács D. (Krizs, a szünetben). Edző: Nagy Torma Ricsárd.

Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Bartucz B. (Berkó, 66.), Koncz Zs., Dovics, Rostás, Orovecz (Lőrincz B., 62.), Bartucz P., Locskai, Péter J. (Bertók, 75.), Rácz I. (Kovács K., 78.), Sarusi K. (Piti, 75.). Edző: Sallai Róbert.

Gólszerzők: Koncz Zs. (15., 11-esből), Péter J. (28.), Lőrinc B. (72.), Rostás (80., 82.), Bartucz P. (87.).

Kiállítva: Lőrinc Á. (13.).

Nagy Torma Ricsárd: – A srácok megtettek mindent a második félidőben, hogy csökkentsük a hátrányt, de túlságosan nyitottan játszottunk, a kontrákból pedig újabb gólokat kaptunk.

Sallai Róbert: – Úgy készültünk a meccsre, hogy az elmúlt hetekhez képest nagyobb százalékban értékesítsük a lehetőségeinket, és ez most sikerült is. Gratulálok a Bordánynak és külön a hazai kapusnak a szünet utáni hozzáálláshoz, a játékhoz, az egyéni produkcióhoz, példát mutatóan próbáltak létszámhiányban is kulturált futballt játszani.

Jók: Arnold, ill. Dovics, Rostás, Bartucz P.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában