Hátrányból nyerte meg 3–1-re a magyar válogatott az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjét

2023.11.19. 17:14

Irány to Germany!

A magyar labdarúgó-válogatott 3–1-re verte Montenegrót, pedig hátrányban volt a szünetben, így 2023-ban veretlen maradt, és így várhatja a december 2-án 18 órától esedékes Európa-bajnoki sorsolást.

Mádi József

Szoboszlai Dominik (balról) két gólt szerzett.

Fotó: Szabó Miklós

Inkább küzdelmes, mint látványos mérkőzést hozott a találkozó első félideje. Éppen ezért volt váratlan a montenegrói vezetés, amelynél a 36. percben Jovetics visszafejelt labdáját Rubezics stukkolta a magyar kapuba.

A második félidőben fokozta az iramot a hazai alakulat, ám sokáig nem jutott el helyzetig. Aztán két perc alatt megfordította a meccset a magyar válogatott: előbb a 67. percben Szoboszlai Dominik a jobb oldalról befelé indulva három csel után jutott el lövésig, majd tüzelt a bal alsóba, egy perc múlva pedig a forráskúti Ádám Martin zseniális passza után ballal lőtt a jobb sarokba, 2–1.

A 79. percben Dibusznak is akadt bravúrja, amikor Krsztajics lépett ki, a lövését lábbal védte a Fradi kapusa. A 81. percben Dibusz egy támadás alatt kétszer, majd a 87. percben háromszor (!) védett hatalmasat.

A plusz a hosszabbításban érkezett, amikor Szoboszlai 17 méteres szabadrúgása után a kapusról kipattanó labdát Nagy Ádám kapásból lőtte a hálóba, 3–1.

– Hidegrázós pillanat ez sok szempontból is. Fontos volt, hogy Szoboszlai három perc alatt belőtte a két gólt. A félidőben össze kellett szedni magunkat, hiszen sok lehetőségünk nem volt a szünet előtt, de aztán tisztáztuk a taktikai feladatainkat, és ennek köszönhetően rendeztük le a meccset – nyilatkozta a harmadik gól szerzője, Nagy Ádám.

– Köszönet a csapatnak, amely hatalmas munkát tett a sorozatba, illetve azt a stábot sem szabad elfelejteni, amely a válogatott mögött áll. Köszönjük a szurkolást mindenkinek, megérdemel mindenki egy öntapsot. Ez csak a kezdet, jövő nyáron olyat csinálunk, amely felejthetetlen lesz – mondta a nézők között Szoboszlai Dominik, a magyarok csapatkapitánya.

– Köszönöm szépen, boldogok vagyunk, irány.... to Germany – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány már a szurkolók között.

A magyar válogatott 2023-ban nem szenvedett vereséget.

Magyarország–Montenegró 3–1 (0–1)
Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, G csoport, 10. forduló. Budapest, Puskás Aréna, 67 215 néző. Vezette: Danny Makkelie (holland).
Magyarország: Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Á., Nagy Zs. (Szuhodovszki, 94.) – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár Zs., a szünetben) – Ádám M. (Németh A., 77.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Montenegró: Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezics (Raicsevics, 75.), Szavics, Vujacsics – Veszovics (M. Vukcsevics, 55.), Jankovics (Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Jovetics. Oszmajics. Szövetségi kapitány: Miodrag Radulovics.
Gólszerzők: Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezics (36.).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában