2024.01.08. 19:02
Valódi télben indult a munka
Megkezdte a téli munkát a Szeged-Csanád GA NB II.-es labdarúgócsapata, amely jövő kedden törökországi edzőtáborba utazik.

Az utánpótlás válogatottat is megjárt Zuigéber Ákos (jobbról) régi ismerőssel találkozhatott Palincsár Martin személyében.
Fotó: Gémes Sándor
A többség melegítőalsóban, de olyan is akadt, aki rövidnadrágban szaladt ki a Szent Gellért Fórum középső edzőpályájára a Szeged-Csanád GA játékosai közül. A vonalakon kívül állva, kabátban, kesztyűben, sapkában és bakancsban is gyorsan átjárta a média munkatársait a hideg – valódi télben, nagyjából mínusz 1 Celsius-fokban indult a munka.
Az első szabadtéri trénigen már itt voltak az újak, így az MTK-tól igazolt támadó, Zuigéber Ákos, a Paksról kölcsönkapott szélső, Nagy Richárd, valamint az Angliát is megjárt kapus, Onódi Ákos is.
– Pozitívan várom, várjuk a folytatást, úgy gondolom, az előző évet jól zártuk le, és azt a formát jó lenne átmenteni a következő szezonra. Feljutási ambícióink vannak, de tisztában vagyunk azzal, hogy ezért nagyot sokat kell most dolgozni. Van egy remek őszi alapunk, egy pici extra pedig mindenképpen kell főleg az előrejátékban ahhoz, hogy az őszi, fájó ikszek most győzelmek legyenek. A Vasas ellen kezdünk, az ellenük lejátszott őszi mérkőzés nagyon jó emlék nekünk és a szurkolóknak is, az akkori forgatókönyvet most is aláírnám – nyilatkozta még az edzés előtt a csapat egyik házi gólkirálya, Borvető Áron, aki Bíró Bencével holtversenyben hat találatig jutott az ősszel.
A csapat a szegedi hidegből nemsokára kimozdul, hiszen január 16-tól 27-ig Törökországban, Belekben edzőtáborozik, ezalatt három felkészülési mérkőzést is játszik koszovói, üzbég csapattal, illetve zárásként a patinás osztrák Rapid Wiennel is.
– A játékosoknak a szünetben is volt edzésprogramjuk, és én azt gondolom és remélem, hogy mindegyik labdarúgó készen áll a munkára. Az első néhány tréningen, a hét elején az alapelveinket vesszük át, hogy bemutathassuk az újaknak, mit is szeretnénk látni tőlük is a pályán. Sok dolog kell ahhoz, hogy a csapat osztályt válthasson. Fejlődnünk kell például a támadási átmenetekben, de ugyanúgy javulni szükséges a védekezésben is. Szóval elég feladatunk van még, hiszen nem minden meccs után voltam boldog a szezon egy részében, viszont az ősz utolsó része már egészen elfogadható volt. Hiszen azt, van esélyünk meglepetést szerezni és elérhetjük a célunkat, az első két hely egyikét – mondta Alekszandar Sztevanovics, a szegediek vezetőedzője.
A Szeged-Csanád GA a héten és még jövő hétfőn is a saját pályáján edz, majd következik az edzőtábor, utána már itthon nem játszik felkészülési mérkőzést.