Helyi sport

2024.05.31. 17:27

Könyvbe foglalták a Szegedi Tisza SE sikereit

Negyed évszazados születésnapját ünnepli a Szegedi Tisza SE. Ebből az alkalomból született meg a Negyed évszázad aranyba foglalva című könyv, amelyben hazánk legjobb fallabdázói és tollaslabdázói is megszólalnak.

Könyvbe foglalták a Szegedi Tisza SE sikereit

Pápai Miklós, a Tisza SE alapítója, Kecse-Nagy Helga, a klub játékosa, és Gyúrós István, a könyv szerzője.

Fotó: Karnok Csaba

1999 májusában alapították meg a Szegedi Tisza SE-t. A negyed évszázad alatt rengeteg dolog történt a klubbal, megannyi sikert szereztek a szegedi egyesület tollaslabdázói és fallabdázói. A 25. születésnapra éppen ezért elkészült a Negyed évszázad aranyba foglalva – a Szegedi Tisza SE története című könyv, amelyet lapunk korábbi munkatársa, Gyúrós István jegyez szerzőként.

Az esemény sajtótájékoztatójaként Pápai Miklós, a klub alapítója elmondta, kezdetben sok szülő fallabdázott náluk, majd a gyerekeket is elkezdték bevonni a klub életébe, családi napokat szerveztek, innen pedig már csak egy lépés volt az egyesület megalapítása.

Hiszek az emberi kapcsolatokban, itt pedig megadatott, hogy ezt kiteljesítsem. Nem akarok nagy szavakat használni, de az ember egyre inkább rájönnek, hogy az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint az anyagiak. Ez az egyesület a hűségről szól, nem voltunk sosem gazdag klub, de nem tudtak tőlünk elcsábítani játékosokat. Ez sok klubból hiányzik, mert a legfelsőbb szint a cél, méghozzá bármi áron. Ezért tartom többre például az Athletic Bilbaót, mint a Real Madridot, mert a baszk klubnál van egy identitás – mondta elérzékenyülve az esemény sajtótájékoztatóján Pápai Miklós.

Kecse-Nagy Helga az alapítás, azaz 1999 óta a Tisza SE sportolója.

Értem, hogy Miki miért érzékenyült el. Tizennégy éves korom itt vagyok, egy közösség létrehozása volt a cél, én pedig az első pillanatól fogva éreztem is ezt. Nem csak én, hanem nagyon sok napi szinten itt töltötték az elmúlt huszonöt évet. A Squash Club a második otthonom lett, hálás vagyok Mikinek – mondta a klub színeiben fallabdában hat egyéni bajnoki címet nyert Kecse-Nagy Helga.

Korábbi munkatársunk, Gyúrós István 2010-ben került kapcsolatba a klubbal, akkor még a Délmagyarország sportújságírójaként számolt be a klub körüli történésekről. A könyv megírásának ötlete tavaly jött elő, meglátva a klubzászlón lévő 1999-es dátumot, majd egy féléves alkotómunka következett. A kötetben 25 interjút található, a 25 év alatt pedig összesen 28 magyar bajnoki címet szereztek a szegedi klub sportolói.

Azt próbáltuk meg visszaadni, hogy ennek a klubnak milyen a hangulata. Egészen különleges a kötődés, ami a játékosok és a klub között van, Mikire rengetegen hivatkoznak második apaként. Csapattag lettem, a közösség részévé váltam, persze az aranyérmek megszerzéséhez a pályán nem tettem hozzá Férfi egyéni bajnoka még nincs a klubnak, de a következő időszakban ez is sorra kerül – mondta az eseményen Gyúrós István, aki köszönetét fejezte ki a Délmagyarországnak is, hiszen lapunk hozzáférést biztosított a fotóarchívumhoz.

A Szegedi Tisza SE történetéről szóló könyvet 500 példányban nyomtatták ki, és nem kerül kereskedelmi forgalomba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában