Nagy rangadóval kezdődik a hazai szuperliga

2024.09.12. 15:59

Rajtol a címvédő is

Elkezdik a férfi tekések is. A csapatbajnokság, azaz a szuperliga első fordulójában a Szegedi TE szombat 14 órától az újszegedi teke- és bowlingcentrumban a Szank együttesét fogadja.

Mádi József

Milan Jovetics fontos szereplője lesz a Szegedi TE szezonjának.

Fotó: Török János

Eljött az idő, elkezdődik a tekecsapat-bajnokság. Az eddig megszokottakhoz képest ezúttal két héttel később indulnak neki a pontvadászatnak a csapatok, és azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy régen voltak ennyire kiegyensúlyozottak az erőviszonyok. A nyáron történt változások és átigazolások révén az előző szezon elsője, a Szegedi TE mellett a Kaposvár, valamint a Zalaegerszeg is komoly tervekkel és vágyakkal startol a szuperliga 2024–25-ös idényében. 

A bajnoki címvédő Szegedi TE szombat 14 órától hazai pályán a Szank együttesét fogadja. A Bács-Kiskun vármegyeiek újoncok voltak az előző bajnokságban, ám remek összteljesítménnyel hat győzelmet arattak, emellett egyszer ikszeltek, így biztosan őrizték meg az első osztályú tagságukat. Az elmúlt kiírásban mindkét mérkőzést, így a szegedit és a szankit is 7:1-re nyerte meg a Tisza-parti alakulat.

A szinte kötelezőnek mondható siker után rögtön jön egy hatalmas feladat, hiszen az előző szezon másodikja, a Kaposvár otthonában lépnek pályára Szél Tiborék. A kaposiak éppen Zalaegerszegen kezdik a szezont, azaz rögtön az első játéknapon már lesz egy hatalmas rangadó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában