2024.09.09. 15:14
Szívesen lehúznák a rolót
A Szeged-Csanád GA csapatkapitánya, Márkvárt Dávid az első hat forduló tanulságairól, a válogatott szünetről, a soron következő kupamérkőzésről és a kapitányi feladatkörről beszélt a klub hivatalos médiafelületén.
Márkvárt Dávid (jobbról) élvezi a csapatkapitányi szerepkört.
Fotó: Gémes Sándor
– Hat fordulót követően két győzelem, három döntetlen és egy vereség a csapat mérlege. Mennyire elégedett a rajttal?
– Jelenleg úgy érzem, félig üres az a bizonyos pohár… Mind a hat mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez, több helyzetet dolgoztunk ki ellenfeleinknél. Különösen fájó az első meccs, ahol kétgólos előnyről szenvedtük vereséget. A tatabányai fiaskó talán a következő két összecsapásra is kihatott – nem tudtunk gólt szerezni sem Kozármislenyben, sem pedig Ajkán. Azt követően viszont hazai pályán a közönségünk támogatásával sikerült fordítanunk, majd Mezőkövesden is hasonló diadalt arattunk. A legutóbbi találkozón is végig domináltunk, mégis kétszer hátrányba kerültünk. Igaz, mindkétszer visszajöttünk. Ez bizonyítja, hogy mentálisan és játékban egyaránt erős a csapat. Mindent összevetve bőven hagytunk pontokat az első hat fordulóban. Különösen azért sajnáljuk a Csákvár elleni döntetlent, mert egy győzelemmel a második helyen tölthettük volna a válogatott szünetet.
– Ha már itt tartunk, mire lehet felhasználni ezt a szünetet?
– Keményen edzünk továbbra is, ugyanakkor a stáb figyel arra, hogy a terhelés és a pihenés aránya megfelelő legyen. Szerencsére a sérültjeink egyre jobb állapotnak örvendenek, és rövidesen visszatérhetnek. Ebből a szempontból jókor jött ez a szünet. Csiszolnunk kell a játékunk azon elemein, amelyek nem mennek elég gördülékenyen. Gondolok itt arra, hogy habár sokszor odaérünk az ellenfél kapujához és rengeteg beadással veszélyeztetünk, a helyzetkihasználásunk még nem az igazi.
– A jövő heti kupamérkőzés kiváló alkalomnak tűnik arra, hogy javítson ezen a csapat.
– Természetesen nem becsüljük le a Füzesabonyt, de szerintem is egy nagyon jó alkalom lesz erre. A kupamérkőzés egyúttal azért is hasznos, mert formába lendülhetnek azok a játékosok, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A nyári felkészülés során játszottunk NB III.-as csapatokkal, tisztában vagyunk vele, hogy tudnak kellemetlenségeket okozni. A hozzáálláson sok múlik majd, de ezzel nem szokott problémánk adódni. Hátul stabilnak kell lennünk, elől pedig kreatívnak. A legutóbbi három mérkőzésünk mindegyikén kaptunk gólt, most szeretnénk lehúzni a rolót és emellett minél többször betalálni.
– Michael Boris érkezését követően lett a csapat kapitánya. Mit jelent önnek ez a pozíció?
– Nagyon megtisztelő, köszönöm a stábnak a bizalmat. Molnár-Farkas Tamás tavaly fantasztikusan látta el ezt a feladatot, most a csapaton belül próbáljuk ketten betölteni ezt. Az előző idény során is megvolt a felelősségem a pályán és azon kívül. Idén ez még nagyobb lett. Szeretem ezt a szerepkört. Szívesen segítek másoknak és ezt a társak is érzik.