2024.09.18. 13:15
Vágó Levente: négyszeres ünnep
A szegedi származású NB I.-es labdarúgó nemrég egyetlen nap alatt négyszeresen ünnepelt. A Kecskemét középpályása és csapatkapitánya, Vágó Levente a klub kozármislenyi magyarkupa-mérkőzésének napján ünnepelte a saját születésnapját, ekkor született meg a második gyermeke, ráadásul továbbjutott a sorozatban és még gólt is szerzett a 4–0-ra megnyert mérkőzésen.
A labdarúgó a Kecskeméti TE hivatalos médiafelületén beszélt arról, hogyan élte át az eseményeket, mit érzett, mire gondolt. Vágó Levente interjújából most olvashatnak részleteket.
Vágó Levente: szerencsés vagyok
– Előzetesen három időpontot kaptunk a szülésre, és arra számítottunk, hogy már múlt pénteken megszületik Alex. A meccs napján, vasárnap reggel visszamentünk a kórházba, ekkor rendben le is folyt a szülés, utána mehettem Kozármislenybe. Az úgy tökéletes, hogy egy napon születtünk, így együtt ünnepelhetjük majd ezeket a napokat. Hatalmas bulik lesznek majd… Szegeden született meg a gyermek, nagyjából két óra alatt oda is lehetett érni Kozármislenybe, így viszont én hamarabb voltam a pályán, mint a többiek. Szerencsés vagyok, hogy ez a nap így alakult. Arra nem gondoltam, hogy gólt szerzek, csak a továbbjutás legyen meg. De sikerült betalálni, és a meccs helyi bemondója még meg is említette, hogy gyermekem született, ezúton is köszönöm. A fejes gólom után pedig nagyon boldog voltam. Most én vagyok a nagyobb gyerekkel otthon, várjuk haza a család másik felét, emellett pedig lesz a futballban is feladatom. Nem szabad megelégednünk a továbbjutással, a hétvégén pedig már komoly bajnoki feladat vár ránk – nyilatkozta Vágó Levente.
A Kecskeméti TE a labdarúgó NB I.-ben szombaton Zalaegerszegen lép pályára, a magyar kupa következő fordulójában pedig a Karcag együttese lesz az ellenfél október 30-án.
Vágó Levente nemrég Szegeden tartott testnevelés órát.