Labdarúgás

2025.01.08. 10:28

A megszerzett rutint kamatoztatná a Bordány tavasszal

Sorozatunkban a labdarúgó vármegyei I. osztály csapatai­nak téli felkészülését járjuk körül. A második részben a Bordánynál érdeklődtünk.

Nyolc pontot gyűjtött a Bordány SK a vármegyei I. osztály őszi idényében. A gárda októberben edzőváltáson esett át, Nagy Torma Ricsárd helyét a korábbi utánpótlás-válogatott játékos, Forgács Dávid vette át, aki hét mérkőzésen át irányította a gárdát az őszi szezon során. A csapat mindkét őszi győzelmét a Hódmezővásárhelyi FC II. ellen szerezte, míg a Balástya és a Szentesi Kinizsi ellen játszott egy-egy döntetlent. 

Bordány
A pirosmezes Bordány nyolc ponttal várja a tavaszt.
Fotó: Karnok Csaba

Már a tavasz elejétől kezd­­ve szeretnénk gyűjtögetni a pontokat. Amióta együtt dol­go­zunk, voltak nagyon bizta­­tó mérkőzéseink, ahol talán többet is érdemeltünk volna. Egyedül a Deszk elleni meccs lóg ki a sorból, ahol sima vereséget szenvedtünk, a többi ta­­lálkozón viszont hatvan percig meccsben voltunk. Abban bízom, hogy a megszerzett rutin látszódik majd tavasszal, és előre tudunk lépni. Sok ki­­élezett meccset játszottunk, de hiányzott, hogy ezeken legalább egy pontot szerezzünk. Ezáltal van egy pici hiányérzetem, mert ezzel a három-négy pluszponttal nyugodtabb helyzetből tudnánk elkezdeni a felkészülést, lásd például a Deszket. Remélem, tavasszal mi kerülünk ebbe a helyzetbe, de ne feledjük, a bárányokat a végén számolják! – mondta lapunknak Forgács Dávid, a Bordány edzője. 

Belevágott a munkába a Bordány

A bordányiak tegnap kezdték meg a közös munkát a ta­­vaszi idényre, az első héten rávezető jellegű foglalkozások várják a kerettagokat. Január 18-án az algyői torna lesz az első gyakorlási lehetőség, ahol a házigazda mellett a Deszk lesz az ellenfél, majd a Kiskundorozsma, a Mórahalom és a Soltvadkert is szerepel az ellenfelek között a bajnoki rajtig. 

Várhatóan lesznek érkezők és távozók is a bordányi csapatnál a tél folyamán, ám a koncepció változatlan: továbbra is elsősorban fiatal játékosoknak szeretnének játéklehetőséget biztosítani. 

Szeretnénk megmaradni ennél a fiatal vonalnál, velük szeretnénk sikereket elérni, így biztosan érkeznek majd játékosok az utánpótlásunkból. Az első siker természetesen az osztályban való bennmaradás, azokkal a fiatalokkal, akiknek lehetőséget adunk – zárta Forgács Dávid. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában