2025.01.18. 08:36
Győzelemmel kezdte az évet a Kosársuli
Izgalmas csatában nyertek. Az élmezőnyhöz tartozó csapatot győzött le a Vásárhelyi Kosársuli.
Betegséghullám miatt a múlt héten a mérkőzés halasztását kérte a Dunaharaszti, ebbe pedig beleegyezett a Vásárhelyi Kosársuli, így a két csapat az eredeti időponthoz képest egy héttel később találkozott egymással. Hiába vezetett a meccs során 13 ponttal is a Kosársuli az élmezőnyhöz tartozó ellenfelével szemben, a végjáték szoros lett. 89–92-nél azonban Kelemen triplájával, majd Borbáth büntetőivel fordított a Kosársuli, amely a végén még egy fontos védekezést is bemutatott, így győzelemmel kezdte az évet.

Fotó: Hunbasket.hu
Saša Vejinović, a Kosársuli edzője: – Gratulálok a Dunaharasztinak, hogy minden nehézség ellenére is eljöttek és nagyon jó mérkőzést játszottak velünk! Nagyon kellemetlen csapatról van szó, szívből kívánok jobbulást a betegeiknek. Gratulálok az én csapatomnak is a küzdelemért, és köszönöm a nézőknek!
Ughy Albert, a Dunaharaszti edzője: – Először is köszönjük a vásárhelyi vezetőknek és edzőnek, hogy belementek a mérkőzés halasztásába, rendkívül sportszerű gesztus volt a részükről. Maga a mérkőzés iszonyat kaotikus volt, többször visszajöttünk nagyobb hátrányból, ráadásul úgy gondolom, hogy a végén a kezünkben volt a győzelem, de nem sikerült feltenni az i-re a pontot. Csalódott vagyok, hiszen nyerhettünk volna, ugyanakkor büszke is vagyok a játékosaimra, hogy a jelenlegi állapotunkban ilyen teljesítményre voltak képesek! Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen vasárnap újabb nehéz mérkőzés vár ránk, de úgy vélem, hogy ezzel az akarattal és szívvel győzni fogunk! Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez.
Vásárhelyi Kosársuli–Dunaharaszti MTK 94-93 (30-19, 26-34, 20-20, 18-20)
Férfi kosárlabda NB I./B, Zöld csoport, 12. forduló. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 450 néző. Vezette: Radnóti, dr. Danka, Fodor.
Kosársuli: Borbáth 22/12, Kruzslicz 9/3, Kelemen 22/18, Bálint 22/9, Orgona 6. Csere: Utasi 9, Balogh 4
Vezetőedző: Saša Vejinović.
DMTK: Pafféri 24/18, Bus 17/3, Simonics O. 15/3, Fekete -, Tóth 23/3. Csere: Simonics L. 11/9, Vincz 3/3, Irk –
Vezetőedző: Ughy Albert.