2025.02.07. 11:56
Van olyan mutató, amiben csak egy csapat jobb az Algyő II-nél
Sorozatunkban a vármegyei II. osztályú csapatok téli felkészülését járjuk körül. A kilencedik részben az Algyő II. csapata következik.
Huszonegy pontot gyűjtött az őszi szezon során, így a hatodik helyről várhatja a vármegyei II. osztály tavaszi idényét az Algyő II. A csapat idegenben szerezte pontjai nagyobb részét, négyszer is nyerni tudtak otthonuktól távol. Az idegenben megszerzett tizenhárom pontnál jobb vonatkozó mérleget csak az őszi bajnok Csongrád tud felmutatni.

Fotó: Varga Enikő
– A hatodik hely reális. Kicsit változott a szerepünk a klubon belül, egy áthidaló csapat lettünk a vármegyei I. osztályban szereplő csapat és az ifjúságiak között. Talán több gólt szerezhettünk volna, de tavalyhoz képest sikerült előrébb lépnünk, hiszen hat ponttal többet szereztünk, mint egy évvel korábban – mondta lapunknak Daróczi Gábor, az Algyő II. edzője.
Kicsit alakul az Algyő II. kerete
Az algyőiek csütörtökön kezdték meg a közös munkát, és két felkészülési meccset játszanak a bajnoki rajtig. Február 22-én a Tiszasziget II. lesz az ellenfelük, míg március 1-jén a St. Mihály ellen gyakorolnak. Ami a keretbeli változásokat illeti, egy távozó van a csapattól, Mészáros Szabolcs máshol folytatja, míg Molnár Szabolcs és Tápai Roland újrakezdte a játékot, Kiss Attila pedig egy hosszú sérülés után csatlakozhat a társakhoz. Az érkezők oldala még gyarapodhat két játékossal, de az ő esetükben még nem hivatalos a megállapodás.
A tavaszt két nyerhetőnek tűnő, hazai meccsel nyitja majd az Algyő II., amely előbb az UTC-t, majd a Tömörkényt fogadja az idei első meccseken. Ezt követően az őszi bajnok Csongrádhoz látogatnak, majd az előttük álló csapatok közül a Mindszenttel és a Mártéllyal is találkoznak a félév első részében.
– Az UTC ellen egy ki-ki meccs vár ránk, majd a Tömörkény ugyan hátrébb áll a tabellán, de ősszel egy izgalmas meccsen tudtuk őket legyőzni. Valóban, jó rajtot is vehetünk, de ugyanúgy el is lehet szúrni az idény kezdetét. Számunkra fontos, hogy minél több saját nevelés lépjen pályára a csapatban, erre koncentrálunk tavasszal is. Aki itt nem állja meg a helyét, az magasabb osztályban sem fogja, viszont ez a terep tökéletes arra, hogy a fiatalok megízleljék a felnőtt futballt – zárta Daróczi Gábor.
A sorozat korábbi részei: