2025.02.10. 12:54
Visszatér az NB I.-be a labdarúgó
Fél év svájci légióskodás után ismét Magyarországon játszik a tavaszi idényben a sándorfalvi labdarúgó. Csányi Diána az őszi szezon után távozott az FC Zürich együttesétől, ma délelőtt pedig az NB I.-es MTK Budapest jelentette be az érkezését.
A sándorfalvi származású magyar válogatott labdarúgó, Csányi Diána visszatért korábbi sikereinek színhelyére. 2021 után ismét az MTK Budapestet erősíti a 26 éves játékos.

Fotó: Karnok Csaba
Csányi Diána labdarúgó-pályafutása Sándorfalván kezdődött, majd a Femina érintésével került 2014-ben az MTK-hoz. A kék-fehérek mezében három magyar bajnoki címet és egy Magyar Kupa-sikert ünnepelhetett, de tőlük mutatkozott be a nemzeti csapatban is 2017 őszén Románia ellen.
2021 nyarán távozott a Ferencvároshoz Csányi, majd a 2024–2025-ös szezon őszi idényét a svájci FC Zürichben töltötte. Ott tizenegy tétmérkőzésen két gólt és egy asszisztot jegyzett, a téli átigazolási időszakban viszont úgy döntött, hazatér.
Csányi Diána: jó lecke volt a légiós élet
– Hosszú idő óta minden nyáron ott volt előttem a lehetőség, hogy légiósnak álljak, de 2024-ben éreztem csak úgy, hogy megérettem erre. Nem volt rossz döntés, hogy Zürichbe igazoltam, hiszen az elmúlt fél évben is sokat tanultam és fejlődtem, magamról is rengeteget megtudtam, hogy bírnám-e, nekem való-e az idegen közeg. Egy más világba csöppentem bele, ahol a messziről érkezett embernek sokkal többet kell magából megmutatnia, mint egy ottani játékosnak. Nem kudarcként, hanem jó leckeként éltem meg ezeket a hónapokat. Sokat segített a beilleszkedésben, hogy két magyar csapattársam is volt Szabó Viktória és Vincze Borbála Dóra személyében, nagyon jóban vagyok velük – összegezte a Svájcban töltött időszakot lapunknak Csányi Diána.