Cselgáncs

2025.02.28. 11:18

Hazai klasszisok is tatamira lépnek az év egyik legnagyobb versenyén a hétvégén

A sportág színe-java Szegeden lesz a hétvégén. Hét korosztály számára rendez nemzetközi cselgáncs-versenyt a Szatymazi SE az újszegedi sportcsarnokban.

Hazai klasszisok is tatamira lépnek az év egyik legnagyobb versenyén a hétvégén

Az Első Beton kupán a teljes hazai cselgáncsélet megmutatja magát.

Fotó: Török János

Mintegy ezer fő részvételével a cselgáncsé lesz a főszerep szombaton és vasárnap az újszegedi sportcsarnokban, ahol a Szatymazi SE idén is megrendezi az Első Beton junior és felnőtt magyar kupát, amelyről elmondható, hogy a teljes magyar cselgáncsmezőnyt elhozza Szegedre. 

cselgáncs, Szatymazi SE
Az Első Beton kupán a teljes hazai cselgáncsélet megmutatja magát.
Fotó: Török János

A diákoktól a felnőttekig összesen hét korosztály képviselői vesznek részt a szegedi versenyen, elsőként szombaton az ifjúságiak lépnek tatamira, akik számára az év legfontosabb hazai eseménye lesz ez a kupa, hiszen egyben az országos bajnokság érmeiért is küzdenek. Délután a juniorok és a felnőttek is megkezdik a küzdelmeket, ekkor rendezik az Első Beton magyar kupát, a nyílt versenyen nemzetközi küzdelmeket láthatnak majd az érdeklődők, hiszen a sorozatra több külföldi versenyző nevezését is elfogadták. 

Itt lesz Szegeden a sportág hazai kiválósága, a friss Grand Slam-győztes, világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Özbas Szofi, míg a többszörös magyar bajnok, korábbi Eb-aranyérmes Mészáros Anett szatymazi színekben indul a versenyen. A rendező klub egyébként huszonöt fővel képviselteti magát a szegedi versenyen. 

Vasárnap a diákok, azaz a 10–14 éves korosztály számára is megrendezik a magyar ku­­pát. Az eseményre mindkét nap során a szurkolók számá­­ra ingyenes a belépés, az Első Beton-kupa szombaton és vasárnap is 10.30-kor kezdődik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában