2025.02.03. 16:42
Három vármegyei sportolót díjaztak a Héraklész Gálán
A fiatal sportolókat támogató program gálanapján az MVM Szegedi VE két kajakosát, valamint a junior világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázót, Somodi Maját díjazták. Három Csongrád-Csanád vármegyei sportoló szerepelt a Héraklész Gála díjazottjai között.
Kilenc kategóriában, 11 sportág összesen 110 sportolóját és edzőjét díjazták a Héraklész Gálán. A Budapesten, az Europe Event Centerben megrendezett eseményen a tehetséges fiatal sportolók teljesítményét ismerték el. Az évtizedes múltra visszatekintő program 2023-ban Baji Balázs vezetésével újult meg, aki a gálán elmondta, a program keretében tavaly több mint harminc edzőtábort rendezhettek meg, de fontos szerep jutott a sportdietetikának és a kommunikációnak is. A Héraklész Gála díjazottjai között az MVM Szegedi VE két versenyzője is szerepelt. Az egyéni sportágak férfi csapat kategóriájában a korosztályos világbajnoki címet szerzett kajak négyes lett a győztes, amelynek a szegedi Szabó Levente is tagja volt. Az egyéni sportágak mix csapat kategóriájában szintén a kajaknégyes győzött, a felnőtt világbajnokságon ezüstérmet szerzett kvartett tagja volt a szegedi klub versenyzője, Balogh Gergely is.

Fotó: Héraklész Gála Facebook-oldala
Héraklész Gála: Somodi Maja egyéniben is dobogós
Az egyéni sportágak női csapat kategóriájában is volt szegedi érdekeltség a győztes csapatban, hiszen a junior női gyorskorcsolyaváltó tagjaként világbajnoki címet nyert Somodi Maja. A Szegedi Korcsolyázó Egyesület versenyzője nem csak csapatban, hanem egyéniben is világbajnoki címet ünnepelhetett tavaly a juniorokál, ezzel az eredményével pedig a női egyéni kategória harmadik helyén végzett. A kategória győztese a párizsi olimpián egyéniben bronzérmet szerzett párbajtőröző, Muhari Eszter lett, míg a második helyen az öttusázó Rita Noémi végzett.
A fiatal sportolókat támogató Héraklész programban jelenleg 31 sportág 920 utánpótlás korú versenyzője és 508 edző vesz részt. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkát kijelentette, a program keretében több mint 700 millió forintot biztosítanak a legjobb utánpótláskorú sportolók számára. A klasszikus csapatsport kategória legjobbjának a férfiaknál az U18-as világbajnok vízilabda-, míg a nőknél az U20-as vb-ezüstérmes kézilabda-válogatottat választották. Újdonság volt, hogy idén a hölgyeknél és a férfiaknál is kiosztottak egy-egy csillag-díjat, ezt idén a kétszeres olimpiai bronzérmes kajakozó, Fojt Sára, valamint az olimpiai ezüstérmes vívó, Rabb Krisztián kapta.