2025.02.13. 16:59
A tavalyi ezüstérmestől is igazolt a HFC
A csoport őszi bajnokával játszottak döntetlent. Felkészülési meccsen lépett pályára a Hódmezővásárhelyi FC, amelyhez két játékos is érkezett.
A labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjában őszi bajnoki címet szerzett Gyulai Termál FC otthonában folytatta a felkészülést a Hódmezővásárhelyi FC. A kék-sárgák kapujában az a Vukman Donát állt, aki korábban is védett már felkészülési meccseken a HFC-ben, az MLSZ adatbank tanúsága szerint pedig le is igazolták őt a vásárhelyiek. A 23 éves kapus az MTK Budapestben is megfordult, az őszt pedig a harmadosztályban tavaly ezüstéremig jutó ESMTK-ban töltötte. Mellette szintén Vásárhelyen folytatja Rajsli Tamás: a 19 éves játékos Makón is pallérozódott, majd a Békéscsabához került, ősszel pedig az NB III. Észak-keleti csoportjában érintett Tiszaújvárosban játszott.

Fotó: Hódmezővásárhelyi FC Facebook-oldala
Szűcs Róbert tanítványai edzőmeccset játszottak a Dél-keleti csoport tavaszát az élről váró Gyula vendégeként. A találkozón ugyan a hazaiak szereztek vezetést, ám a később kapura veszélyesebb vásárhelyiek egy pontrúgás után Dóra közeli góljával kiegyenlítettek. A HFC szombaton 11 órától a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban szereplő Jánoshalmát fogadja újabb felkészülési meccsen.
Gyulai TFC–Hódmezővásárhelyi FC 1–1
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula.
HFC: Vukman – Guth, Dóra, Zana, Zámbori, Povázsai, Rabecz B., Rajsli, Mahler, Gréczi, Tóth P. Játszott még: Vaits, Arany, Herczeg, Simon, Sipos, Mari, Fehér, Murányi. Vezetőedző: Szűcs Róbert.
Gólszerzők: Csicsely, ill. Dóra.