Úszás

2025.02.07. 06:30

Rómába költözött Olasz Anna

A magyar úszósportért dolgozik, miközben rátalált a szerelem. Olasz Anna az örök városban éli mindennapjait.

Rómába költözött Olasz Anna

Olasz Anna a magyar szövetségnél vállalt feladatot.

Fotó: Szegedi Úszó Egylet

A Magyar Úszó Szövetségnél vállalt munkát pályafutása befejeztével Olasz Anna. A Szegedi Úszó Egylet háromszoros világ- és Európa-bajnok ezüstérmes nyílt vízi úszója elárulta, gyorsan belejött az új feladatkörébe.

Olasz Anna
Olasz Anna az egyik legnevesebb római nevezetesség, a Trevi-kút előtt.
Fotó: Szegedi Úszó Egylet

– Fokozatosan kaptam egyre komolyabb feladatokat, hiszen először az ifjúságiak mellett voltam sportszakmai koordinátor, később már a felnőtt válogatottnál is, majd a budapesti világbajnokságon csapatvezető lettem. Ráadásul a vb-n a nyílt vízi mellett a medencés úszókkal is dolgozhattam. Volt egy kvázi próbaidőm, ami decemberben járt le, de mivel sok pozitív visszajelzést kaptam és én is élvezem ezt a szakmát, nem is volt kérdés, hogy folytassam. Érzem, hogy hasznos, amit csinálok. Pozitív hatással vagyok a csapatra, így a tudásom és a tapasztalatom nem vész kárba, sőt, kamatozik – mondta a klub közösségi oldalán Olasz Anna, akire nemrég rátalált a szerelem és, az olasz nyíltvízi úszó-válogatott edzőjével alkot egy párt – ezáltal pedig Rómába költözött.

Megmaradt a mozgás Olasz Anna számára

– Szerencsére mindkettőnknek ugyanoda kell repülnie a versenyek miatt, így a sok utazás nem okoz gondot. Egyhuzamban nem sokáig vagyunk Rómában, de amikor igen, próbálom felfedezni ezt a csodás várost. Izgalmas hely, remek klímával, a tengerpartra is könnyű eljutni, az ételek pedig fantasztikusak. Az olasz mentalitás néha még fura tud lenni számomra, különösen a kaotikus közlekedés. Olaszul még nem igazán beszélek, de épp most kezdtem el komolyabban tanulni a nyelvet – tette hozzá Olasz Anna.

Kitért rá, a mozgás ugyanúgy az élete része maradt,mert bár ugyan már az úszóedzések miatt nem kell hajnalban kelnie, de heti három-négy alkalommal tempózik az uszodában, emellett síel és teniszezik is, de néha a futást, vagy a biciklizést választja. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában