2025.02.15. 08:55
Gyors játékra lesz szüksége a Szeged-Csanád GA-nak az őszi bajnok ellen
Újabb hazai mérkőzés vár Alekszandar Jovics tanítványaira. A Szeged-Csanád GA vasárnap 15 órától a Kozármisleny ellen folytatja a tavaszi szezont.
Sikerrel vette a tavaszi rajtot a Szeged-Csanád GA, amely visszavágott a nyitófordulóban elszenvedett vereségért a Tatabányának. Az ősszel a Szent Gellért Fórum centerpályájának felújítása miatt három idegenbeli meccsel kezdték a szezont Papp Áronék, ez viszont most a tavaszi idény elején fordul, így ezen a vasárnapon is hazai környezetben lépnek pályára a szegediek.

Fotó: Karnok Csaba
Az ellenfél az őszi bajnok Kozármisleny lesz: a baranyai csapat azonban kénytelen volt átadni az első helyet a Kazincbarcikának a tavaszi első fordulót követően, hiszen a Misleny 1–1-es döntetlennel rajtolt a Békéscsaba otthonában. A Pinezits Máté által irányított csapat a liga legkevesebb vereségét szenvedte el, csupán két alkalommal, a Kisvárda és a BVSC ellen maradtak pont nélkül. Egyben a Kozármislenyben futballozik a góllövőlista vezetője, Kirchner Krisztián is, aki 12 alkalommal volt eredményes, a csapat góljainak csaknem felét jegyezve ezzel. Ismerősökben egyébként nem lesz hiány a túloldalon, hiszen Rácz László, Gajág Gergő és Kozics Barnabás korábban a SZEOL SC-ben játszott, míg Lacza Alex ősszel még a Szeged-Csanád Grosics Akadémiában futballozott.
Eltiltás miatt ezúttal is hiányzik a Szeged-Csanád GA egy játékosa
A Tisza-partiak keretébe visszatérhet Márkvárt Dávid, viszont Haris Attila legutóbb az ötödik sárga lapját gyűjtötte be, így akárcsak a poszttársa múlt héten, ő is eltiltás miatt nem léphet pályára vasárnap. Érdekes lehet, hogy Alekszandar Jovics ezúttal milyen kezdőcsapat küld majd pályára, hiszen bizonyára egészen mást játszik majd a Kozármisleny ahhoz képest, mint amivel szembesültek a szegediek a kiesés ellen küzdő Tatabánya ellen a legutóbbi hazai meccsen. Mivel a szegediek előtt álló hat csapatból négy is egymás ellen játszik ebben a fordulóban, így kimondottan sokat érhetne az újabb három pont a Szeged-Csanád Grosics Akadémia számára.
– A Kozármisleny egy kiváló, de nem legyőzhetetlen együttes. A labdabirtoklásra alapozva rendkívül fókuszáltan próbálnak betörni a támadóharmadba. Egészen a kapustól kezdve építik fel a játékukat, de nyomásgyakorlással hibára lehet őket késztetni. Az a feladatunk, hogy többet birtokoljuk a labdát és ezáltal mi irányítsuk a játékot. A labdaszerzés érdekében nagy intenzitással le kell támadnunk ellenfelünket. Ha megszerezzük a labdát, a lehető leggyorsabban a támadóharmadba kell juttatnunk, ott pedig már a játékosok kreativitásán és szenvedélyén múlik minden. Többet kell próbálkoznunk, mint legutóbb! – nyilatkozta a klub honlapján Alekszandar Jovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.
Összefoglaló a szegediek legutóbbi győzelméről: