Kosárlabda

2025.02.07. 13:51

Szombat este megpróbálhat kitörni a rossz szériából a Szedeák

Idén csupán másodjára lép pályára hazai környezetben. Az SZTE-Szedeáknak rengeteget jelentene, ha sikerülne megszakítani negatív sorozatát a Sopron elleni, szombati mérkőzésen.

Magyar játékosai nélkül, két légióssal is volt esélye a történelmi tettre az SZTE-Szedeáknak az Oroszlány otthonában. Végül nem sikerült a győzelem, ezúttal sem tudta bevenni az OSE otthonát a Tisza-parti csapat, amely ezzel immáron kilenc mérkőzés óta nyeretlen. Az alapszakasz hajrájához közelítve egyre inkább felértékelődik minden mérkőzés, pláne a hazaiak, így a szombaton 18 órakor kezdődő, Sopron elleni meccs is kiemelt jelentőséggel bírhat még a végelszámolást illetően.

SZTE-Szedeák
Jay Heath legutóbb 39 pontig jutott, ponterős játékra nagy szüksége lenne ezúttal is az SZTE-Szedeáknak.
Fotó: Gémes Sándor

– Nehezebb időszak van mögöttünk, kimondottan fájó az oroszlányi vereség, viszont a nap végén ez ugyanúgy csak egy vereség. Voltak pozitív jelek, amire tudunk építeni, és bízunk benne, hogy az elmúlt időszak sérüléshulláma elmúlik. Az energiáink rendben voltak, amit magasember hiányában lehetett, azt védekezésben megtettük, és foghíjasan is a saját játékunkat tudtuk játszani. El kell kezdenünk nyerni, erre pedig jó alkalom a következő hazai meccs – mondta a mérkőzést megelőzően Balogh Szilárd, az SZTE-Szedeák csapatkapitánya.

Legközelebb márciusban játszik itthon az SZTE-Szedeák

A hazai pályán túl az is a szegedieknek kedvezhet, hogy a Sopron a napokban már túl van egy országot átívelő túrán, hiszen kedden a Debrecen vendégeként játszott bajnokit, és szenvedett 75–57-es vereséget. Az SKC egyébként nem túl veretes idegenbeli mérleget tudhat magáénak ebben a szezonban, hiszen nyolc meccséből kettőt tudott megnyerni otthonától távol – igaz, két igencsak nehéz pályán, Oroszlányban és Körmenden járt sikerrel.

– Hazai pályán mindenképpen szeretnénk nyerni, még ha ez a hét sem ideálisan telik. A sport ilyen, mindig vannak hullámvölgyek, ebből kell dolgoznunk. Ellenfelünk kedden Debrecenben lépett pályára, ez az előnyünkre várhat. Leszünk, amennyien leszünk, de a védekezés lesz a kulcs, ha agresszívek tudunk lenni, akkor lesz esélyünk gyors indításokra, a könnyű pontok pedig segíthetnek nekünk. Remélem, minél többen kijönnek és szurkolnak nekünk ebben a nehéz helyzetben is, mert szükségünk van a támogatásukra – zárta Balogh Szilárd.

A szombati meccs után szerdán egyébként egy kulcsfontosságú találkozó vár a Szedeákra a Honvéd otthonában, majd a férfi válogatott meccseit követően csak március 5-én folytatja a bajnokságot. 

Az Oroszlány elleni meccs összefoglalója:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában