2025.02.06. 07:00
Gólokkal debütáltak a fiatalok a vármegyei II. osztály újoncánál
Sorozatunkban a vármegyei II. osztályú csapatok téli felkészülését járjuk körül. A nyolcadik részben a Tiszasziget II. csapata következik.
A vármegyei III. osztályban szerzett bajnoki címet követően újoncként vághatott neki a II. osztály küzdelmeinek a Tiszasziget második csapata. A keretében több rutinos játékossal rendelkező szigetiek végül kereken húsz pontig jutottak, megszorongatták az élcsapatokat is, és így a tabella nyolcadik helyéről várhatják a tavaszi szezont.

Fotó: Karnok Csaba
– Az előző szezonban szerzett bajnoki cím után keresett meg a klub, így számomra is újdonság volt az őszi szezon. Nem voltak különösebb elvárásaink, de nagyjából reálisnak tartom ezt a hetedik helyet. Ha pár meccsre bővebb kerettel tudunk elutazni, akkor több is lehetett volna ebben, de senkiben sincs rossz érzés az ősz kapcsán. Rapszodikus a játékerőnk, hiszen nagyban befolyásolja az összeállítást az egyes csapat keretének alakulása. A tavalyi bajnokcsapat magja megmaradt, valamint igyekszünk az ifistáknak is lehetőséget biztosítani. Örömteli, hogy három fiatal is debütált, és mindannyian góllal tették ezt meg az ősz folyamán. Az ősszel minden bajnokin más összeállításban szerepeltünk – mondta lapunknak Kiss Máté, a Tiszasziget II. edzője.
Változatlan a Tiszasziget II. kerete
A csapat a múlt héten kezdte el a felkészülést a tavaszi idényre. A munka az ifikkel közösen zajlik, ugyanakkor a munkahelyi elfoglaltságok miatt többen nem tudnak részt venni a foglalkozásokon. Szombaton jön az első edzőmeccs is, amelyen a SZEOL SC-FK Szeged lesz az ellenfél, majd jövő héten az Algyő II. ellen, később pedig a tervek szerint a St. Mihállyal is játszanak egy meccset. A Tiszasziget II. keretében nincs, és várhatóan nem is lesz változás a tél folyamán.
A kieső helyektől biztonságos távolságban van a csapat, amely egy jobb periódussal akár előrébb is kerülhet a tabellán.
– Jó pár tapasztalt labdarúgó van a keretben, akik magasabb osztályban is megfordultak. Kis túlzással ez garancia volt arra, hogy ne hátrafelé kelljen nézelődnünk. Az ősz megmutatta, hogy ha jól játszunk, akkor egy bajnokesélyessel is partiban tudunk lenni, lásd a Csongrád és az FK elleni meccsünket, de ha szűkösebb a keretünk, akkor egy alsóházi csapattól is kikapunk, ahogy erre is volt példa – zárta Kiss Máté.