2025.02.08. 09:09
Orrtöréssel kezdődött, peches vereséggel végződött a Kosársuli meccse
Ugyan 21 pontos hátrányból is visszajöttek a meccsbe, de végül nem tudtak fordítani. Peches vereséget szenvedett a Vásárhelyi Kosársuli.
Nem indult jól a PTE-PEAC elleni meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára, hiszen még a bemelegítés során Orgona Gergő egy ütközést követően eltörte az orrát, így a pálya helyett a kórházban folytatódott számára az este. Az első félidő szoros játékát követően a harmadik negyedben a koncentráltabb játékot mutató pécsiek közel húszpontos előnyt építettek ki, ez a negyedik negyed elején 21 pontos is volt. Innen a végjátékra sikerült visszajönnie a Kosársulinak, Kelemen kosaraival egyetlen pontra csökkent a különbség, de hiába volt többször is labdája a fordításhoz a vásárhelyieknek, az eredmény már nem változott.

Fotó: Vásárhelyi Kosársuli
Saša Vejinović: – A harmadik negyed rövidzárlata döntötte el a mérkőzést részünkről. Emelem kalapom, hogy sikerült a fiúknak visszazárkózni húszpontos hátrányból a negyedik negyedben. Sajnos nem jött össze a szerencsés végjáték. Orgona Gergőnek gyors felépülést kívánok orrtöréséből!
Vásárhelyi Kosársuli–PTE-PEAC 79-80 (21-19, 21-23, 10-27, 27-11)
Férfi kosárlabda NB I./B, Zöld csoport,16. forduló. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 400 néző. Vezette: Nepp, Hervay, Szőts.
Kosársuli: Borbáth 12/3, Kruzslicz 2, Bálint 19/9, Kelemen 18/3, Utasi 8. Csere: Balogh 12/3, Nagy 6, Knyur 2, Bősz -, Megyesi. Vezetőedző: Saša Vejinović.
PTE-PEAC: Váits 13, Nagy 16/6, Teszárik, Schuj 21/12, Kis 8. Csere: Bor 9/3, Kovács 8, Jolsvai 5/3, Antal. Vezetőedző: Kmezic Zoran.