Tenisz

2025.03.20. 16:51

Betegség hátráltatja a szegedi teniszcsillagot

Remek játékkal egészen az elődöntőig menetelt, majd végül bronzérmes lett Zádori Kristóf, a szegedi Gellért Tenisz Iskola sportolója egy budapesti U18-as tornán. Bíró Melinda legutóbb Székesfehérváron lépett pályára, az elmúlt hetekben viszont egy betegség hátráltatja a felkészülését.

Januárban belekóstolt a Grand Slamek világába Bíró Melinda, aki bár a nem jutott főtáblára a juniorok között, maradandó élményekkel és értékes tapasztalatokkal tért haza az Australian Openről. 

Bíró Melinda, Kiss György, Gellért Tenisz Iskola
Bíró Melinda felkészülését betegség hátráltatja.
Fotó: Gémes Sándor

Melinda Melbourne-ből hazatérbe szabadkártyával egy székesfehérvári 75 ezer dollár összdíjazású tornán is pályára léphetett. Itt az első selejtezőkörben búcsúzott, a második kiemelt ellen, aki a felnőtt világranglistán az első háromszáz között található. Párosban Bak-Szabó Norina oldalán főtáblára jutott, ahol az egyéniben fináléig menetelő Tóth Amarisszától, illetve ukrán párjától szenvedtek vereséget.

– A székesfehérvári verseny után Melinda megbetegedett, így azóta nem járt versenyen. Egy átlagembert a mostani vírusok okozta hörgőproblémák nem hátráltatnak, de egy aktív sportolónak nem kell magyarázni, mit jelent ez, hiszen teljesítőképességét jelentősen befolyásolja. Talán pénteken már újra tud edzésmunkát végezni, ha pedig minden jól alakul, akkor Horvátországban egy J300-as versenyen vehet majd részt – tudtuk meg Kiss Györgytől.

– Zádori Kristóf rendre jó eredményekkel tér haza a versenyekről. Ez azért igazán dicséretes, mert a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumba jár és fontos szerepet tölt be nála a tanulás. Mindamellett, hogy jó tanuló, kiváló teniszező is. Tavaly Horváth Dömével párosban az U16-osok között vidékbajnokságot nyertek – jegyezte meg Kiss György a Gellért Tenisz Iskola edzője.

Bíró Melinda élménybeszámolója az Australian Openről:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában