Atlétika

2025.03.23. 15:15

Történelmi bronzérmet nyert a váltó tagjaként a szegedi atléta

Óriási országos csúcsot futottak. A magyar férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet szerzett a kínai fedettpályás világbajnokságon, a magyar csapat tagja volt a szegedi Kovács Árpád is.

Történelmi sikert ért el a magyar férfi 4×400 méteres váltó, miután bronzérmes lett a kínai fedettpályás atlétikai világbajnokságon. A számban végül öt váltó indult el, így egyből a döntőt rendezték meg. A magyar csapat hat fővel utazott ki Nancsingba, majd végül a futamban ott lehetett a szegedi Kovács Árpád is, aki harmadikként kapott szerepet a váltóban.

Kovács Árpád
Kovács Árpád (jobbra) fedettpályás világbajnoki bronzérmes a magyar váltó tagjaként.
Fotó: Czeglédi Zsolt

Enyingi Patrik jól kezdett, majd a váltást követően Wahl Zoltánt megelőzte a kínai rivális, így Kovács Árpád negyedikként kezdhette meg saját futását. A szegedi atléta jól futott, az első kör végén előzési pozícióba került, de a kínai rivális keményen tartotta a helyét, a két futó összeért, de helycsere nem történt, s a harmadik váltásig nem is változott a helyzet. Jött az egyéniben Európa-bajnok Molnár Attila, akinek nagyot hajrázva sikerült az előzés, és végül behozta harmadik helyre a magyar csapatot. A négyes 3:06.03-as idővel óriási új országos csúcsot állított fel, két és fél másodperccel megjavítva az eddigi, 2023-ban felállított rekordot (3:08.58 perc). Az aranyérmet az amerikai váltó szerezte meg fölényesen, 3:03.13 perces eredménnyel, Jamaica 3:05.05-tel lett második.

Kovács Árpád: mindent megtettem

– Nekem az volt a taktikám, hogy megelőzzem a kínait, és ne negyedik helyen adjam át a váltót Molnár Attilának, hiszen rengeteget számít, milyen helyzetből folytathatja a futamot. Volt egy kis kontaktom a váltásnál, nem volt egyszerű dolgom, de úgy érzem, megtettem mindent. Tavaly U20-as vb-n negyedik lettem, az egy hatalmas motivációt adott nekem a későbbiekre – nyilatkozta az M4 Sport kamerái előtt a futamot követően Kovács Árpád. 

A váltó a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték meg fedettpályás vb-n, egyúttal 2020 óta az elsőt. Akkor a súlylökő Márton Anita az első magyar aranyat gyűjtötte be Birminghamben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában