2025.03.12. 17:24
Mégiscsak igazságos játék
Bármennyire is fájt legtöbbünk szíve a kedd éjszakába nyúló Liverpool–PSG Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt követően. Valahol a labdarúgás mégis megmutatta, hogy bármennyire is ekézik, azért valahol mégis egy igazságos sportág.
Aligha volt itthon olyan futballkedvelő, aki ne sajnálta volna Szoboszlai Dominikot, hiszen a vörösök magyar játékosa számára így véget ért a nemzetközi kupaidény. Minderre persze igencsak mutatkozott esély a párharc első mérkőzésén is, ahol a francia csapat olyan és annyi lehetőséget kihagyott, hogy az ember nem győzte kapkodni a fejét, ezt vajon megint hogy úszhatták meg. Aztán jön a visszavágó, és bő tíz perc játék alatt pont úgy csúszik oda Konaté, hogy az jó legyen Dembelének, akinek csak az üres kapuba kell passzolnia. Hat nappal korábban hiába alakított ki bármilyen lehetőséget ugyanez a PSG, képtelen volt a kapuba találni. A tizenegyesek meg persze már egy külön kategória, és hogy milyen játék is ez a labdarúgás nevű sportág, amikor papíron a legnagyobb gólszerzési lehetőség előtt áll az ember, arról a Hódmezővásárhelyi FC kapusa is tudna mesélni. Vukman Donát ugyanis néhány hete még az ESMTK-t erősítette, és hát persze hogy a korábbi csapata ellen kivédi a tizenegyest. Valahol törvényszerű volt.

Fotó: AFP
Mint ahogy az is, ahogy a PSG már megnyerte a büntetőpárbajt. Azok után, hogy a 210 egymás ellen lejátszott perc nagy részében uralta a párharcot, semmiképp sem érdemtelenül lépett tovább. Hogy a Liverpool jobb csapat, mint a francia ellenfele? Ezt mondták a legtöbben múlt hét szerda előtt. Látott az ember két meccset (már persze ha volt erre érkezése), és mégis úgy kelhet fel, hogy ez azért nem teljesen így van. Az igazságérzetet pedig nehéz becsapni, még ha ez a labdarúgás sokszor megpróbálta, de újra be tudja bizonyítani, érdemes hinni benne.