Női labdarúgás

2025.03.14. 17:37

A szakadó esővel is megküzdöttek, de nem tudták meglepni a bajnokesélyest

Ismét egy aranyéremért küzdő ellenféllel találkoztak. A női labdarúgó NB I.-ben érvényesült a papírforma, vereséget szenvedett a St. Mihály.

A Puskás Akadémia elleni mérkőzést követően egy újabb olyan csapattal játszott a női labdarúgó NB I.-ben a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely a bajnoki címért küzd ebben a szezonban. Az ETO FC Győr elleni idegenbeli mérkőzésen több betegség is nehezítette a szegediek dolgát, Török Lilla például a meccs napján dőlt ki a sorból.

női labdarúgó NB I., St. Mihály
Pont nélkül maradtak a szegedi lányok a női labdarúgó NB I.-ben.
Fotó: Gémes Sándor

A szakadó esőben lejátszott mérkőzésen közel negyed órán át tartotta magát a Tisza-parti csapat, ekkor azonban Süle Dóra találatával megszerezte a vezetést az ETO. A folytatásban ugyan a hazaiak voltak mezőnyfölényben, de a St. Mihály is eljutott a kapu előterébe, viszont a félidőhöz közeledve egy beadás után Süle duplázta meg a különbséget. A második félidő elején egy kavarodás után gyorsan jött a harmadik találat, majd egy kontra végén a Bokrosról kipattanó labdát az amerikai légiós, White közelről lőtte be. A végeredményt a szegedi nevelésű Savanya állította be egy átlövéssel, a St. Mihály nem tudta meglepni a magas célokért küzdő ellenfelét.

Női labdarúgó NB I., 15. forduló

ETO FC Győr–KÉSZ-St. Mihály Szeged 5–0 (2-0)
Győr, ETO stadion, vezette: Ódor Ádám Csaba (Dévai, Markó).
ETO FC Győr: Bíró – White (Kükedi, 75.), Savanya (Sali, 75.), Süle (Vida, 61.), Horváth S. (Frajtovic, 61.), Shuppo (Kern, 75.), Abambila, Öreg, Nagy F., Vachter, Kovács L. Edző: Dörnyei Balázs.
St. Mihály: Bokros – Marjanovic (Kuntzl, 86.), Kránicz, Farkas N. (Juhász, 77.), Simonovic, Nagy L. (Sovány, 65.), Boricic (Bagi, 77.), Szabó D. (Horváth L., 86.), Sajti, Malesevic, Ónodi. Edző: Major László.
Gólszerzők: Süle (10., 38.), Vachter (48.), White (65.), Savanya (69.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában