Labdarúgás

2025.03.16. 19:48

Ismét előnybe került, de ezúttal is egy pontot szerzett idegenben a Szeged-Csanád GA

Bár jól kezdett a Csákvár otthonában, a szünet után már nem tudták ugyanazt a teljesítményt hozni. A válogatott mérkőzések előtti utolsó fordulóban ismét egy pontot szerzett idegenben a Szeged-Csanád GA.

Két helyen változtatott a Mezőkövesd elleni győztes kezdőcsapaton Alekszandar Jovics, a szegediek mestere regnálása alatt először nevezte a kezdőbe Könczey Márkot és Kotula Mátét, ezáltal az előző meccseken jobbhátvédet játszó Márkvárt Dávid visszatért a középpályára. A védelem két szélén lehetőséget kapott játékos aktívan kezdte a meccset, amelyet egy alapos eső áztatta pályán, mély talajon rendeztek meg. Az első komolyabb lehetőség Kurdics előtt adódott, akinek negyedik percben leadott lövését Zelizi védte lábbal. A góllövőlista második helyén álló támadó, Nagy Zoárd először tíz perc játék után veszélyeztetett, de fejese végül a háló tetején állt meg. Egy perccel később viszont egy nagyon szép támadás végén megszerezte a vezetést a Szeged-Csanád GA, a felfutó Könczey adott középre, és remekül szolgálta ki Borvetőt, akinek könnyű dolga volt, és közelről a kapuba lőtt, 0–1. A kezdeti nagy lendület később alábbhagyott, ellenben az eső megérkezett Csákvárra. A félidő közepén Haragos már Veszelinov mellett is elhúzta a labdát, de kisodródott vele, ám vissza tudta gurítani azt, ahol az érkező Nagy Zoárd lövését blokkolták, a lecsorgót pedig Dusinszki lőtte a kapufára. 

Szeged-Csanád GA
Légpárbajból a csákvári meccsen sem volt hiány a Szeged-Csanád GA-nak.
Fotó: Karnok Csaba

A térfélcsere után nagy elánnal jött ki a pályára a Csákvár, Nagy Zoárd fejesénél a gólvonalról mentett a szegedi védelem, majd az erősödő hazai nyomás egy óra játék után érett góllá. Varga Bence beadása eljutott a hosszún álló Haragoshoz, aki nagy erővel lőtt a keresztléc alá, ezzel egalizált – a második félidő addig mutatott játéka alapján benne volt a levegőben a hazaiak egyenlítése. A Szeged-Csanád GA-ba csereként érkezett az a Herczeg Botond, aki végül nem került be az Eb-selejtezőkre készülő U19-es válogatott szűkített keretébe.  A már inkább a küzdelemről, mintsem a helyzetekről szóló mérkőzésen az utolsó percekre emberelőnybe került Alekszandar Jovics csapata, miután a korábban a szegedi klubban is futballozó Farkas Aurél követett el durva szabálytalanságot Márkvárttal szemben a felezőnél, kisebb kakaskodás is kialakult az esetet követően. Emberelőnyét nem tudta gólra váltani a meccsből hátralévő néhány perc alatt a Szeged-Csanád GA, mert a hazaiaknál mindig volt valaki, aki közbelépett, mielőtt igazán nagy helyzet alakult volna ki. 

A Szeged-Csanád GA így hetedik alkalommal játszott döntetlent idegenben, így maradt a tabella hatodik helyén. Haris Attiláék a magyar válogatott törökök elleni párharcát követően március 30-án, a BVSC elleni hazai meccsel folytatják a szezont.

Alekszandar Jovics: – Igazán remek mérkőzést játszottunk, pedig sem az időjárás, sem a pálya nem fogadta kegyeibe a játékosokat. Az első félidőben kontrolláltuk a játékot, ám szünet után nagy nyomást helyezett ránk a Csákvár. Úgy gondolom, a döntetlen igazságos.

Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád GA 1–1 (0-1)

Labdarúgó NB II., 21. forduló. Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sporttelep, 300 néző. Vezette: Farkas Tibor (Vad Anita, Halmai Kristóf).
Csákvár: Zelizi – Szalai P., Pál B., Dencinger, Varga B. – Farkas A., Mészáros D.(Gazdag V., 78.), Dusinszki (Szakály D., 90.) – Szabó B. (Ominger B., 75.), Nagy Z., Harago (Nahrnij, 90.). Vezetőedző: Tóth Balázs.
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Könczey (Palincsár, 77.), Szilágyi Z., Tóth B., Kotula – Haris (Varga Gy., 81.), Márkvárt – Mohos (Herczeg, 67.), Erdei C., Kurdics (Vogyicska, 67.) – Borvető (Novák Cs., 81.).
Vezetőedző: Alekszandar Jovics. 
Gólszerzők: Haragos (60.), ill. Borvető (11.).
Kiállítva: Farkas A. (86.).

A mérkőzés az alábbi közvetítésben visszanézhető:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában