2025.03.14. 10:13
Elkelhet az utolsó felsőházi hely, villanyfényes rangadó is szerepel a hétvégi programban
A holnapi nemzeti ünnep miatt a mérkőzések nagy részét vasárnap rendezik Csongrád-Csanád vármegye labdarúgópályáin. Villanyfényes rangadót is hoz a pénteki nap a vármegyei futballban, eldőlhet az utolsó kiadó hely is az élvonal felsőházi rájátszásában.
Ezen a hétvégén a vármegyei futball mind a négy osztályában bajnoki mérkőzéseket rendeznek, hiszen megkezdődik a vármegyei IV. osztály tavaszi idénye is. Rögtön egy rangadó nyitja a tavaszi idényt, a Homokháti csoportban a második helyen álló Dóc-Sándorfalva III. az éllovas, két ponttal többet gyűjtött Mórahalom II.-t fogadja ma 18.30-tól Sándorfalván.

Fotó: Karnok Csaba
A vármegyei I. osztályban is lesz ma egy mérkőzés, ahol a két NB-s osztályban szereplő klub második csapata találkozik, a már biztos alapszakaszgyőztes Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. a HFC II.-t látja vendégül. Egyetlen hely kiadó már csak a felsőházi rájátszásra, a hatodik hely sorsa a Kiskundorozsma és a Szentes között dől el, előbbi a kupacsatát megelőzően most bajnokin is összecsap a Makóval, míg a Kurca-partiakra a Sándorfalva vár. Az utóbbi hetekben gödörbe került Algyő a Tiszasziget vendége lesz, a dobogós helyek szempontjából lehet fontos ez a találkozó. Mivel a szombati nemzeti ünnep napján nem tarthatnak mérkőzéseket, így a találkozók többségét vasárnap rendezik meg.
A II. osztályban a listavezető Csongrád a Csengele otthonában lép pályára, a SZEOL SC-FK Szegedre városi derbi vár az UTC ellen, míg a harmadik Mártély az Ásotthalmot fogadja.
A vármegyei futball hétvégi programja:
Vármegyei I. osztály, péntek, 18 óra: Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Hódmezővásárhelyi FC II. Vasárnap, 15 óra: Deszk–Kéménygyártó-Mórahalom VSE, Makó–Kiskundorozsma, Szentesi Kinizsi–Sándorfalva, Tiszasziget–M-Perfect Home-Algyő, Balástya–DB Futball Bordány.
Vármegyei II. osztály, vasárnap, 15 óra: Mártély–Ásotthalom, Baks–Röszke, Csengele–Csongrád-Draxi Gép Kft., Algyő II.–Tömörkény, SZEOL SC-FK Szeged–UTC, Csanytelek–St. Mihály, Mindszent–Tiszasziget II.
Vármegyei III. osztály, vasárnap, 10 óra: Makó FC-Duocor-Givaudan–Öttömös. 15 óra: Forráskút–Tápé, Domaszék–Sándorfalva II., Pusztamérges–Zsombó, Szatymaz–Apátfalva. A Kistelek és a Földeák szabadnapos.
Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport, péntek, 18.30: Dóc-Sándorfalva III.–Mórahalom II. Vasárnap, 12 óra: Csanytelek II.–Üllés. 15 óra: Kiskundorozsma II.–Tömörkény II., Balástya II.–Tiszasziget III., Ruzsa–Ópusztaszer. A Pázsit SE szabadnapos. Tisza-Maros csoport, vasárnap, 15 óra: Székkutas–Hódmezővásárhelyi FC III., Kiszombor–FC Szegvár, Kübekháza–Eperjes, Csongrád II.–Nagymágocs.