2025.04.21. 10:56
Nyolc gólt hozott a nyúl Bordányban
Hat perc alatt négyszer is betaláltak. Gólokban gazdag meccsel zárult a vármegyei I. osztály hétvégéje Bordányban.
A vármegyei I. osztály rájátszásának negyedik fordulója Bordányban zárult. Az alsóházi mérkőzésen a vendég vásárhelyiek kerültek előnybe, miután egy kirúgást követően a bordányi védőről került Arany elé a labda, aki ki is használta az ajándékba kapott lehetőséget. Később viszont felpörögtek a hazaiak, akik hat perc alatt négy gólt is szereztek, ezzel pedig lényegében el is döntötték a meccset. A Bordány ezzel zárkózik a Deszkre az alsóházban, és már csak négy pont a hátránya, míg a HFC II. maradt az utolsó előtti helyen.

DB Futball Bordány–Hódmezővásárhelyi FC II. 6–2 (4–1)
Bordány, 200 néző. Vezette: Kiss Dávid – jól (Burzon, Halász).
Bordány: Pintér – Heipl B., Mesze (Visnyei, 68.), Kovács P., Kovács K. (Sárkány, 58.), Rácz M., Sahin-Tóth (Lippai, 68.), Kis L., Kártyás, Kovács Zs. (Márton, a szünetben), Kiss T. (Bárdos-Dánszki, 58.). Edző: Forgács Dávid.
HFC II.: Tóth M. (Kalmár, a szünetben) – Vass (Murányi, 33.), Arany, Tatár, Barna, Tóth M. (Bánfi, 56.), Pacskó, Buzás, Kis D., Péter, Knapecz (Kocsis, a szünetben). Edző: Horváth Zoltán.
Gólszerzők: Sahin-Tóth (28.), Meszes (30.), Kovács K. (33., 34.), Kovács P. (90.), Visnyei (93.), ill. Arany (14.), Pacskó (67.).
Jók: Kis L., Kovács P., Meszes, ill. senki.
Forgács Dávid: – Picit csikorgott a gépezetünk a megszokotthoz képest, de a kapott gól után összeszedtük magunkat, és gyorsan eldöntöttük a meccset. Ha a szünet után koncentráltabbak vagyunk, több gólt is szerezhettünk volna,de szerencsére így is sikerült lezárnunk a mérkőzést. Örülök, hogy csapatként egységesek vagyunk, és a kispadról érkezők is hozzá tudnak tenni, remélem, ez kitart a szezon végéig.
Horváth Zoltán: – Kiegyenlített játékot láthattak a nézők az első 15 percben, a kapuk nem forogtak veszélyben. Ekkor egy ritkán látható jelenet után vezetést szereztünk és nem éreztem azt, hogy a hazaiakban meglenne az átütő erő. Viszont a félidő derekán pár perc alatt kivégeztük magunkat, ez a rövidzárlat végzetesnek bizonyult. Az elmúlt két hétben felálltunk a padlóról, amit most is megpróbáltunk. Erre meg is volt a lehetőségünk, de kimaradtak a ziccerek, így csak a szépítésre futotta. Ekkor már minden mindegy alapon négy támadóval játszottunk, így nem volt meg a csapatban az egyensúly és a végén csúnya lett az eredmény. Gratulálok a Bordánynak a győzelemhez!
A következő forduló programja:
Felsőház, szombat, 17 óra: Sándorfalva–Tiszasziget, M-Perfect Home-Algyő–Szeged-Csanád Grosics Akadémia II, Kiskundorozsma–Makó. Alsóház, péntek, 17 óra: Hódmezővásárhelyi FC II.–Szentesi Kinizsi. Szombat, 17 óra: Kéménygyártó-Mórahalom VSE–Deszk, Balástya–DB Futball Bordány.