Kajak-kenu

2025.04.09. 11:54

Szegedi színekben folytatja a kétszeres olimpikon kajakos

Világbajnokkal erősítettek. Az MVM Szegedi Vízisport Egyesületben folytatja karrierjét Csizmadia Kolos.

Kétszeres olimpikonnak bővült az MVM Szegedi Vízisport Egyesület csapata, a Tisza-parti klubban folytatja karrierjét Csizmadia Kolos. A 29 éves kajakos Tokióban és Párizsban szerepelhetett az ötkarikás játékokon, 2021 óta pedig a Hüvös Viktor vezette  „Kicsi Team”-mel készül. A tavalyi, párizsi olimpián a férfi kajaknégyes tagjaként a szintén szegedi színekben versenyző Nádas Bence és Kuli István csapattársaként volt a hajóban, az idei versenyszezonban pedig már az MVM Szegedi VE-t erősíti.

Csizmadia Kolos
Csizmadia Kolos a szegedi klubban folytatja karrierjét.
Fotó: Dömötör Csaba

– Van szegedi kötődésem, hiszen életem első nemzetközi érmét kétezer-tizenháromban az ifjúsági Eb-n a szegedi Nagy Vendellel nyertem. Kerek-perec megkérdeztem a négyesben csapattársaimat, Nádas Bencét és Kuli Istvánt, milyen is a szegedi klub emberi vonala. Sík Márton klubigazgatóval jó viszonyt ápolok, érzem is nála, hogy neki nem csak a rideg számok számítanak, hanem az ember is – mondta a váltás kapcsán a legutóbb a Honvéd színeiben kajakozó Csizmadia Kolos. Hozzátette, a tokiói olimpia után is nehezen tudta önmagát újra motiválttá tenni, annak ellenére, hogy a 2021-es szereplést nem érezte kudarcnak.

Friss apukaként versenyez Csizmadia Kolos

– A párizsit viszont igen, nem volt egyszerű újra elindulni, de az afrikai, melegövi edzőtáborban nagy lendületet vettem. Jó formában vagyok, jól megy a hajó, és édesapa lettem, ez is lendületet adott – tette hozzá Csizmadia Kolos, akinek márciusban született meg kisfia, Kadosa. Mint elmondta, egy különleges magyar férfinevet szerettek volna adni kisfiuknak, így esett a választás erre a névre.

– Sokkal rosszabbra számítottam, de szerencsések vagyunk, jók az éjszakáink. Nem mondom, hogy ne tudnék bármikor elaludni, de feleségem sokat átvállal az éjszakákból – tért ki arra, milyen a versenysport édesapaként.

Csizmadia Kolos 200 és 500 méter egyes mellett 500 méter párosban is indulna, az még nem eldöntött, kivel ül össze.

– Célom, hogy bekerüljek a négyesbe, ehhez teljesítenem kell a kapitány által támasztott elvárásokat, bízom benne, hogy mindhárom számban sikerül ez. Rutinos négyes versenyző vagyok, persze sztrók valószínűleg nem leszek, hiszen butaság lenne Nádas Bencét hátrébb tenni. Egyesben csak magadra számíthatsz, míg négyesben megoszlik a teher, ez persze nehézség is lehet, hiszen nagyon jó kohézióra van szükség, ha ez nincs meg, akkor nem működik a dolog. Azt gondolom, ez erényünk volt eddig is, csak a futam sikerült Párizsban úgy, ahogyan – zárta Csizmadia Kolos.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában