Görkorcsolya

2025.04.24. 12:45

A kórházban végződött a portugáliai verseny Gardi Dominika számára

Rosszul folytatódott a szezon. Gardi Dominika hatalmasat bukott, és kórházba került a portugáliai világkupa-versenyen.

Egy szerencsétlen eset árnyékolja be Gardi Dominika világkupa-szereplését: a szegedi görkorcsolyázó a sorozat portugáliai állomásának nyitónapján hatalmasat bukott, és mentő szállította el a helyszínről. 

Gardi Dominika
Gardi Dominika már a visszatérésre koncentrál. Fotó: Karnok Csaba

– Az első napon egy hosszútáv selejtezőjébe történt az eset. Mellettem-előttem haladt a csapattársam, aki konkrétan a lábaimra esett, így esélyem sem volt, hogy kikerüljem. A fejemre landoltam, nem is nagyon emlékszem semmire. Volt már agyrázkódásom, de emlékezetkiesésem még nem, a futamból is csak képek vannak meg. Kórházba szállított a mentő, majd egy 24 órás megfigyelés következett. Szerencsére nem tört el az állkapcsom, de össze kellett varrni, eleinte beszélni sem tudtam, mert fájt kinyitni a számat. Szerencsére napról-napra jobban érzem magam, de az edzésekkel még türelmesnek kell lennem. Továbbra is az augusztusi világjátékok a cél, de most fontos, hogy inkább pár napot pihenjek, mint hogy elkapkodjam a visszatérést – emlékezett vissza az esetre Gardi Dominika.

Pozitívan áll a folytatáshoz Gardi Dominika

A szegedi görkocsolyázó, aki a sportág történetében először jutott ki magyarként a világjátékokra, már a jövőre koncentrál. 

– Próbálom a jobb oldalát nézni a történteknek, már amennyire lehet. Inkább most történjen egy ilyen eset, mint a szezon későbbi részében. Ha minden jól megy, lesz időm felkészülni a világjátékokra. Szeretem azt hinni, hogy minden okkal történik, a következő két hétvégén két fontosabb verseny következett volna, ezeken most nézőként leszek jelen. Remélhetőleg hamarosan, fokozatosan el tudom kezdeni az edzéseket, de egy picit most újra kell terveznem a versenynaptárt is – tette hozzá Gardi Dominika.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában