Görkorcsolya

2025.04.14. 15:22

Szegedi lett a legjobb versenyző Kínában

Kiváló eredményt ért el a World Skate Tour maraton első, sanghaji állomásán.Gardi Dominika hatodik helyen zárt, a szegedi görkorcsolyázót csak dél-amerikai, valamint egy ázsiai versenyző előzte meg.

Több mint 1300-an vettek részt a World Skate Marathon Tour első, sanghaji állomásán: az utcai pályán 14 profi csapat is rajthoz állt, hogy teljesítse a távot, a mezőny 10 kilométert követően egy 5,4 kilométeres pályára tért át, amelyet hatszor kellett teljesíteni. Ebben a mezőnyben ott volt Gardi Dominika is, a német Geisingen színeiben versenyző szegedi a hatodik helyen zárta a futamot.

Gardi Dominika
Gardi Dominika erős mezőnyben ért el remek helyezést. Fotó: World Skate Tour

Gardi Dominika: ezúttal minden jól alakult

– Tavaly még nem mindenkinek ez volt a prioritás, most azonban azok közül, aki maratoni távokon versenyez, mindenki itt volt. Nem is tudom, vettem-e már részt ilyen komoly mezőnyben. Egy világbajnoki maratonon szabályozzák, hogy egy országból hány versenyző vehet részt, most viszont csak Kolumbiából voltak tízen. Nagyon örülök a hatodik helyemnek, mert a tavalyi szezonban nem mindig sikerült megmutatnom, mire vagyok képes. Egy éve a verseny közben kezdett el esni az eső, míg két maraton alkalmával a célegyenesben estem el, most viszont minden jól alakult – összegzett Gardi Dominika, aki a legjobb európai versenyzőnek bizonyult ezzel a teljesítménnyel, három kolumbiai, egy ecuadori és egy tajvani versenyző előzte meg őt. 

– Több szempontból is más a dinamika egy ilyen versenyen, hiszen egyrészt csak a legjobbak voltak itt. Csapatszínekben versenyeztünk, így nemcsak egyéni versenyt rendeznek, ha­­nem a csapatösszetett teljesítményt is számítják, ezt vezetjük is jelenleg. Hétből hat emberünk az első tízben végzett, do­­bogósunk is volt. Úgy érzem, kihoztam a maximumot. Két ko­­lumbiai versenyző meglépett, de a bóly-sprintben a negyedik helyen tudtam végezni – tette hozzá Gardi Dominika. 

A szegedi versenyző el­mondta, egyelőre még nem is­­mertek a maratonsorozat következő állomásai, az idei szezonban pedig az augusztusi világjátékokra fókuszál. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában