Labdarúgás

2025.04.20. 21:30

Közönségszórakoztató bajnokit játszott a HFC az NB III.-ban

Klasszikus futballidőben továbbíródott a vásárhelyi veretlenségi sorozat. A HFC a labdarúgó NB III. Dél-keleti csoportjának 25. fordulójában 2–0-ra legyőzte a Tiszaföldvárt és megerősítette a nyolcadik helyét a tabellán.

Sorozatban két döntetlen után rögtön kezdésként nekiesett a Tiszaföldvárnak a HFC a labdarúgó NB III. húsvétvasárnapi meccsén. Az volt a hazaiak szándéka, minél hamarabb eldöntsék a három pont sorsát. Jó alapot szolgáltattak ennek a 7. perc történései, amikor Fehér a középpályán lefordult védőjéről és elfutott a labdával. Bár sikerült utolérni, így is higgadtan rúgta el a labdát a kapus mellett, 1–0.

HFC, Tiszaföldvár, labdarúgó NB III
A HFC utoljára novemberben szenvedett vereséget hazai pályán.
Fotó: Karnok Csaba

Komolyabb helyzete nem volt a vendégeknek, ellenben a hazaiaknak, akik olykor tűzijátékot rendeztek a kapu előtt, de nem sikerült megszerezni a második találatot. Az első félidő hajrájában nagyjából öt percet emberhátrányban játszott a HFC, ugyanis Tóth Péter bokasérülést szenvedett, a vásárhelyiek viszont nem akarták megszakítani a játékot cserével.

Gréczi biztosította be a HFC győzelmét

A Tóth helyére érkező Rajsli rögtön a szünet után gólt szerezhetett volna, de hosszan vette át a labdát a kapu előterében. Több ígéretes lehetősége is adódott a HFC-nek, miközben a vendégek nem igazán okoztak veszélyt Vukman kapuja előtt. Végül a 83. percben Gréczi Márton tette fel a pontot az i-re. Néhány perccel korábban még mellé gurított, másodszor viszont már nem hibázott, kicselezte a kapust is, 2–0.

Ezzel immár hat hazai bajnoki mérkőzés óta veretlen a HFC, amely vasárnap 14 órától az ötödik Monor vendége lesz.

Szűcs Róbert: – Örülök, hogy megőriztük a hibátlan tavaszi mérlegünket hazai környezetben. A két góllal és a támadójátékunkkal úgy érzem, a szurkolóinkat is sikerült kiszolgálni. Kellemes húsvéti ünnepet kívánok mindenkinek!

HFC–Tiszaföldvár 2–0 (1–0)
Labdarúgás, NB III., Dél-keleti csoport, 25. forduló. Hódmezővásárhely, 400 néző. Vezette: Dévényi Balázs (Gordos, Balogh B.).
HFC: Vukman – Gréczi (Rabecz B., 92.), Zana, Herczeg, Mahler (Mari, 87.), Sipos G., Dóra D., Tóth P. (Rajsli, a szünetben), Fehér (Nagy R., 73.), Simon D., Povázsai. Edző: Szűcs Róbert.
Tiszaföldvár: Krnács – Ruzsa, Szabó Cs., Sági, Bódai (Antman, 74.), Kálmán Sz. (Fehér L., 89.), Mikó (Bánki-Horváth G., 74.), Lestyán, Bojtos (Fődi, 65.), Bidzilya (Bánki-Horváth P., a szünetben), Varga T. Edző: Rétes Pál.
Gólszerzők: Fehér B. (7.), Gréczi (82.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában