2025.04.20. 14:00
Megizzasztotta a kupadöntőst a St. Mihály az első félidőben – galériával
Majdnem kihúztak egy teljes félidőt kapott gól nélkül a kupadöntős ellen. A bajnoki tabellán negyedik MTK Budapest 3–0-ra győzött a KÉSZ-St. Mihály-Szeged ellen a Szent Gellért Fórumban a női labdarúgó NB I. 19. fordulójában.

Sanda Malesevic (balról) nem örülhetett pontszerzésnek.
Fotó: Gémes Sándor
Hét napon belül harmadik bajnokiját játszotta az MTK Budapest ellen a St. Mihály, miután a Soroksár ellen hazai siker után Szekszárdon pótolt mérkőzést – mindkettőt megnyerték Major László tanítványai a női labdarúgó NB I.-ben.

Egyenlő erők küzdelmét hozta az első félidő, amelyben egyik csapat előtt sem adódott igazán nagy gólhelyzet. A hosszabbításban viszont egy bal oldali beadást a szegedi származású Vágó Fanny fejelte be szépen, 0–1.
A szünet után gyorsan bebiztosította sikerét az MTK Budapest
Az 53. percben a sándorfalvi Csányi Diána passzából Vágó a keresztlécre fejelt, a kipattanót viszont Siklér a kapu torkából bekotorta, 0–2.
Nem sokkal később Mészáros állította be a 0–3-a végeredményt, a védők közül kilépve a tizenhatos sarkáról csavarta be a labdát a hosszú alsóba.
A nyolcadik St. Mihály vasárnap 17 órától az Astra vendége lesz.
Major László: – Ennek a csapatnak három mérkőzés egy hét alatt sok, pláne, hogy az utolsóra jutott a legnehezebb ellenfél. Az első félidő rendben volt, talán, ha a hosszabbításban nem kapunk gólt, akkor a másodikban tovább kihúzhattuk volna kapott gól nélkül és lehetett volna esélyünk akár a döntetlenre is. Ebből a meccsből továbbvihetjük, hogy akadtak lehetőségeink, mögéjük kerültünk párszor, de Bagi Luca beadására a hosszún nem érkezett senki. Az első játékrészben az MTK-nak sem volt helyzete. Elfáradtak a lányok, összességében viszont jobb csapat volt a vendég.
Szegeden nyert az MTK
Fotók: Gémes SándorKÉSZ-St. Mihály-Szeged–MTK Budapest 0–3 (0–1)
Női labdarúgó NB I., 19. forduló. Szeged, Szent Gellért Fórum, 60 néző. Vezette: Medve Dóra (Szabó L., Trapp).
Szeged: Krstovic (Bokros, 63.) – Marjanovic, Bagi (Kránicz, 63.), Nagy L. (Simonovic (63.), Boricic, Szabó D., Sajti, Sovány (Török, a szünetben), Juhász (Németh Zs., 70.), Malesevic, Ónodi. Edző: Major László.
MTK: Varga L. – Vajda (Palama, a szünetben), Csányi (Borzák, 63.), Legendás (László H., a szünetben), Mészáros (Farádi-Szabó, 63.), Gávris, Vágó F., Pataki (Zágor, 63.), Bokor, Siklér, Molnár A. Edző: Makrai László Gergely.
Gólszerzők: Vágó F. (45+1), Siklér (53.), Mészáros (60.).