Kajak-kenu

2025.04.16. 17:49

Egyelőre rejtély, ki lesz az olimpiai ezüstérmes kajakos idei társa

Két hét múlva Szegeden rendezik az első válogatót. Nádas Bence elmondta, egyelőre nem tudja, kivel indul majd párosban, de két egyéni távon is ott lesz majd a Maty-éren.

Április 30. és május 3. között Szegeden indul majd a kajak-kenu idei versenyszezonja: a Maty-éri pályán ekkor rendezik ugyanis az idei első válogatót és ifjúsági tájékoztató versenyt. Mint azt Nádas Bence, az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kajakos elmondta, egyelőre még nem tudja, kivel indul majd párosban a válogatón, az azonban biztos, hogy 200 és 500 méter egyesben is vízre száll.

Nádas Bence
Nádas Bence két egyéni távon is indul a szegedi válogatón. Fotó: Dömötör Csaba

Nádas Bence rugalmasabban áll a dolgokhoz

– Az idei évnek egy kicsit lazábban állok neki fejben. Több teret hagyok a magánéletemnek és rugalmasabban fogom fel a dolgokat, így hátha megszületik ebből egy Nádas Bence 2.0 – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának az MVM Szeged VE 28 éves kajakosa, akinek eddigi páros társa, Tótka Sándor idén nem versenyez nemzetközi porondon.

Nádas Bence azt mondta, éppen két hét kemény edzőtáboron van túl, most jön a formahangolás, s kíváncsian várja, mire lesz elég az első versenyen az, "amit a zsákba pakoltunk".

– Megpróbálom hozni a legjobb formámat és majd abban a számban indulok, amiben tudok – tette hozzá Nádas Bence.

Idén a válogató, majd a két világkupa (amelyből egyet szintén Szegeden rendeznek) alapján alakul ki az Eb- és vb-résztvevő csapat.  A kontinensviadal június 19-22-én lesz a csehországi Racicében, míg a vb-t augusztus 20. és 24. között rendezik Milánóban.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában