Férfi kézilabda

2025.04.22. 16:49

Nincs csúcsformában a Barca, a Pick Szeged viszont hat éve nem szerepelt ilyen jól

Hat éve nem tapasztalt magasságokban járnak. Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata utoljára 2019-ben nyerte meg a Magyar Kupát és játszott a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében. Bánhidi Bencéék az első trófeát megszerezték idén, csütörtökön 18.45-től (élő: Sport1) pedig a kölni álomért telt ház előtt lépnek pályára a Pick Arénában a párharc első felvonásán.

Mindkét csapat egy-egy friss trófeával a vitrinjében léphet pályára a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben. Az OTP Bank-Pick Szeged Tatabányán a címvédő Veszprémet legyőzve nyerte meg a Magyar Kupát 2019 után ismét, történelme során nyolcadik alkalommal, míg a Barca pénteken este ünnepelte sorozatban tizenötödik, összességében pedig a harminckettedik spanyol bajnoki címét. Thiagus Petrusék négy fordulóval a bajnokság vége előtt biztosították be matematikailag is a bajnoki elsőségüket. A gránátvörös-kékek utoljára a 2009–2010-es szezonban kaptak ki kétszer a honi pontvadászatban. Idén áprilisban ezt három héten belül sikerült összehozniuk, ugyanis előbb a Granollers nyert hét év után a Palau Blaugranában (30–31), majd a Valladolid vendégeként is vereséget szenvedtek (26–24).

Pick Szeged, Barca, Bajnokok Ligája, gránátvörös-kékek
Janus Smárason a februári Barca elleni hazai mérkőzésen a Pick Szeged egyik legjobbja volt négy góljával és jó irányítójátékával.
Fotó: Karnok Csaba

Nincs tehát kirobbanó formában a Bajnokok Ligája-címvédő Barca, amely a B csoport küzdelmeit a megszerezhető huszonnyolc pontból huszonkettőt begyűjtve nyerte meg. Mivel a csoportkörben is egy nyolcasban szerepelt a Szeged és a Barcelona, a kékek történelmükben először játszanak egy idényen belül négy BL-meccset egy csapattal szemben. A két csapat spanyolországi meccsét a hazaiak nyerték meg 31–30-ra – kilencgólos hátrányt dolgozott le a Pick –, míg Szegeden 29–29-es döntetlent játszottak egymással.

A Pick Szeged ellen is védhet a szezon közben igazolt kapus

Miután a Barca világklasszisa kapusa, Gonzalo Pérez de Vargas – nyáron a THW Kielhez igazol – térdműtéten esett át, a katalán sztárcsapat reaktiválta az előző szezon végén visszavonult Európa-, világ- és olimpiai bajnok Vincent Gerard-t a dán Emil Nielsen mögé.

A 19. Pick–Barca jön a BL-ben

Ami pedig a Pick Szeged és a Barca közös történelmét illeti, a Tisza-partiak jogelődje, a Szegedi Volán 1977-ben a KEK-ben első nemzetközi meccsét éppen a Barcelona ellen játszotta. A Bajnokok Ligájában eddig tizennyolc mérkőzésen találkoztak, ezeken tizenháromszor spanyol, négyszer magyar siker született, míg legutóbb döntetlent játszottak egymással.

A Barcelonával utoljára 2018-ban fordult elő, hogy nem jutott be a kölni négyes döntőbe, akkor a francia Montpellier 28–25-ös sikerrel kezdte a párharcot, majd a visszavágót csak kettővel nyerte meg a Barca, így búcsúzott a későbbi végső győztes ellen.

A Pick Szeged–Barca (29–29) összefoglalója:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában