2025.04.13. 21:40
Hősies küzdelem után Magyar Kupa-győztes a Pick Szeged
Jó előjelnek bizonyult a legjobb nyolc közé jutás a BL-ben. Utoljára 2019-ben nyert Magyar Kupát a Pick Szeged, a Tisza-partiak utoljára éppen ekkor játszottak negyeddöntőt nemzetközi porondon. A Veszprém ellen finálét Thulin parádéjával 31–30-ra megnyerték a szegediek Tatabányán, így hat év után ismét hazahozták a trófeát.
Repülőrajtot vett a Pick Szeged a finálé első perceiben. Védekezésben Kalaras vezényelt, nem is akárhogy, miközben támadásban Sostaric volt igazán elemében. Két gól hetesből és három akcióból, miközben Pesmalbeket már kétszer kiállították a játékvezetők. Kilenc perc és negyvennyolc másodperc elteltével 7–2-es Pick-vezetésnél kért időt a címvédő Veszprém.

Fotó: Árvai Károly/MW
Tizenhárom perc játék után már 3–9 állt az eredményjelzőn. Pascual cseréi viszont bejöttek, Grahovac stabiliztálta védekezésüket, Palasics védéseivel és Elísson találataival a 21. minutumban már 7–9-et mutatott a tábla miközben Ligetvári piros lapot kapott Röd állon vágásáért. Az egygólos különbségért támadott a Veszprém, de a négygólosat hét a hat elleni támadásokkal állította vissza a Szeged, amely 15–12-re vezetett a szünetben.
A Pick Szeged nem hagyta egyenlíteni a Veszprémet
Lényegesen többet hibázott a második játékrész első negyedórájában a Szeged támadásban, de a Veszprém döntetlenért nem támadhatott. Ebben óriási részt vállalt a fantasztikusan védő Tobias Thulin. Visszaállt az ötgólos különbség, majd a 41. minutum környékén 21–19-en “befagyott” az eredményjelző. Bánhidi és Fabregas vétlen szituációban összefejeltek, mindketten ápolásra szorultak, előbbit Kalaras támogatta le.
Thulin-parádé döntött a végén
A 49. percben még 24–20-ra vezetett a Pick, az óriásit küzdő veszprémiek viszont a 43.-ban 25–25-nél utolérték a trónkövetelőt. Az utolsó percek a döntetlennek köszönhetően hatalmas izgalmakat hozott, de a Veszprém nem tudta átvenni a vezetést. A végén Thulin védései döntöttek, a Szegedé lett a trófea.
A Tatabánya a bronzérmes
A bronzmérkőzést a házigazda Tatabánya nyerte meg 31–29-re a Gyöngyös ellen. A szünetben még a hevesiek vezettek két találattal (15–17), de a második félidő elején tíz percen át nem találtak be. Ez megpecsételte a sorsukat, a hazaiak egy 6–0-s sorozattal fordítottak. A hajrát már lemendzselte előnyével az N’Tanzi és Krakovszki Bence – nyolc-nyolc gólt lőttek – vezette Tatabánya, így 2017 után ismét bronzéremnek örülhettek az MK-ban.
Visszatekintés az elődöntőkre
- Ami pedig az elődöntőket illeti, kissé ellentétes mérkőzést játszott a két finalista. A One Veszprém már az első percek után nagyobb különbséget épített fel a később bronzérmes MOL Tatabánya KC ellen, amelyet 17–12-es első játékrész után 40–26-ra kiütött.
- Az OTP Bank-Pick Szeged döntős szereplése sem forgott igazán veszélyben a HE-DO B. Braun Gyöngyös ellen, de lényegesen nehezebb hatvan perccel a kezeikben érkeztek a döntőre Bánhidi Bencéék. A Szeged kilenc perc elteltével már 7–3-ra vezetett a hevesi alakulat ellen, amely Skledar kapus bravúrjainak is köszönhetően folyamatosan csökkentette hátrányát. A 19. percre 12–11-re jöttek fel, de az egyenlítésért nem támadhattak, a szünetben 18–16-ra vezetett a Pick. A 37. percig tartotta magát a Gyöngyös, ekkor 21–19-et mutatott a tábla a Tisza-partiak javára. Smárason, Bánhidi és Frimmel gólerős játékával egyre magabiztosabb előnyt épített ki a Szeged, amely végül 34–29-re nyerte meg az elődöntőt.
One Veszprém HC–OTP Bank-Pick Szeged 30–31 (12–15)
Férfi kézilabda, Magyar Kupa-döntő. Tatabánya, Multifunkcionális sportcsarnok, 4849 néző. Vezette: Andorka, Hucker.
Veszprém: Corrales – Gas. Marguc 3, Remili 2, Cindric 1, Fabregas 3, Koszorotov 6, ELÍSSON 11/5. Csere: PALASICS (kapus), Ligetvári, Pesmalbek, Sandell 1, Pálmarsson, CASADO 3, Grahovac. Vezetőedző: Xavi Pascual.
Szeged: THULIN – SOSTARIC 9/3, RÖD 6, KALARAS , Mackovsek, Smárason 2, Frimmel 2. Csere: Mikler (kapus), BÁNHIDI 5, Garciandia 1, KUKICS 4, Bodó 2, Toto, Szilágyi. Vezetőedző: Michael Apelgren.
Hétméteres: 6/5, ill. 4/3.
Kiállítás: 10, ill. 12 perc.