2025.04.27. 20:17
Egészen más meccsképet hozott az őszi kiütéshez képest az SZVSE bajnokija
Közelebb álltak a győzelemhez. Az ősszel csúnya vereségbe futott bele az ESMTK ellen az SZVSE, amely ha visszavágni nem is tudott azért a fiaskóért, de értékes pontot szerzett a dobogóért küzdő ellenfelével szemben.
Októberben 8–0-ás vereséget szenvedett az ESMTK vendégeként az SZVSE, amely most viszont kedvező előjelekkel várhatta a pesterzsébetiek elleni meccset. Lendületesen és jó ritmusban játszott az SZVSE, amely az első félidőben többször is ellenfele védelme mögé tudott kerülni. A kapu előtti utolsó megmozdulásokba azonban rendre pontatlanság csúszott, vagy pedig az ESMTK védelme mentett, többször is nagy blokkot mutattak be a fővárosiak.

A játék képe a térfélcserét követően sem változott, az SZVSE volt a veszélyesebb, a Vasutasok nem engedték kibontakozni a dobogóért küzdő ellenfelüket. Balogh Csabának komolyabb védenivalója nem akadt a kilencven perc során, ellenben az SZVSE az utolsó pillanatokban megnyerhette volna a meccset, viszont elmaradt a slusszpoén. Kormányos viharzott el sokadjára a szélen, az alapvonalról visszatett labdájára pedig ketten is érkeztek, talán Orovecz kedvezőbb lehetőségben lett volna, de a labdára Vas csapott le, aki egy cselt követően nem tudta belőni a helyzetet, maradt a 0–0.
A liga egyik élcsapatával szemben jó meccset játszott az SZVSE, amely egy kicsivel több pontossággal a három pontot is itthon tarthatta volna, de így sem szomorkodhat a végeredmény tekintetében.
Kelemen Balázs: – Gratulálok a fiúknak, hogy az őszi vereség után teljes mértékű ellenfelei voltunk az ESMTK-nak! Jól is játszottunk, a játék képe alapján közelebb álltunk a győzelemhez, de nem vagyunk elégedetlenek az egy ponttal, büszke vagyok a csapatra!
Közel állt a visszavágáshoz az SZVSE az ESMTK ellen
Fotók: Török János
SZVSE–ESMTK 0–0
Labdarúgó NB III., Dél-keleti csoport, 26. forduló. Szeged, SZVSE-stadion, 150 néző. Vezette: Borók Dániel (Pálinkás, Vozár).
SZVSE: Balogh Cs. – Kormányos, Csamangó (Ottlik, 91.), Dobronoky (Kelemen V., 85.), Rádai, Beretka (Orovecz, 70.), Mezei, Benyó (Nagy B., 85.), Farkas M., Kéri (Vas, 91.), Papp Á. Edző: Kelemen Balázs.
ESMTK: Bencze – Márta, Zsemlyey, Tagai, Slezák, Puskás, Soós, D'urso (Molnár R., 88.), Molnár J. (Desnica, 78.), Molnár T., Sándor (Balogh M., a szünetben). Edző: Turi Zoltán.
Sárga lap: Farkas M. (11.), Kéri (27.), Balogh Cs. (83.), ill. Slezák (41.), Tagai (64.), Molnár T. (72.), Zsemlye (79.).