2025.04.13. 15:07
Egy lépésre kerültek a bajnoki címtől a szegediek, tovább robog a Szentes
Eldőlhet az aranyérem sorsa. Tiszaszigeten aratott győzelmével a bajnoki cím kapujába került a Szeged-Csanád GA II. a vármegyei I. osztályban, az alsóházban a Hódmezővásárhelyi FC II. háromgólos hátrányból mentett pontot.

Koncz Zsolték Deszkről is három ponttal távoztak.
Fotó: Gémes Sándor
Tiszasziget volt az egyetlen idegenbeli helyszín, ahol pontot veszített a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II. a vármegyei I. osztály idei szezonjában. A szegediek a felsőházi rájátszásban tértek vissza Tiszaszigetre, ám ezúttal győztesen távoztak. A hazaiak ezúttal is szorossá tudták tenni a meccset, Baka a kapufát is eltalálta, de egy labdaszerzést követően a meccsen másodjára is előnybe került Bilics Igor csapata, amely innen már nem engedte ki a kezéből a meccset. Mindez egyben azt is jelenti, hogy nagypéntek este amennyiben legyőzi a Sándorfalvát, akkor hat fordulóval a vége előtt bajnok lesz a Szeged-Csanád GA II.

Fotó: Gémes Sándor
Először nyert a Makó ellen ebben a szezonban a Sándorfalva, a hazaiaknak ugyan több és nagyobb lehetőségei voltak a gólszerzésre, de több mint egy óra játék után sem született gól. Bitó találatát követően azonban két óriási ziccere adódott a Makónak, de egyik szituációból sem sikerült betalálni, így végül maradt az 1-0. Két perc alatt fordított az Algyő Kiskundorozsmán, a vendégek ugyan többször is közel álltak a gólhoz az első félórában, de minden alkalommal a kapufát találták el. Két beadást követően azonban fordítottak, előbb Kónya lőtt a rövidbe, majd Vastag fejjel volt eredményes.
Az alsóházban harmadik meccsét is megnyerte a Szentes, amely Deszken tudott három pontot szerezni. A Mórahalom és a Bordány meccse nem hozott gólt, míg a Balástya ugyan három-nullára vezetett a félidőben, a Hódmezővásárhelyi FC II. a 94. percben, egy szöglet után azonban ki tudott egyenlíteni.
Deszken sem lassított a Szentes
Fotók: Gémes Sándor
Vármegyei I. osztály, rájátszás, felsőház
Sándorfalva–Makó 1–0 (0–0)
Sándorfalva, 250 néző. Vezette: Kiss Dávid – jól (Mucsi, Dobó).
Sándorfalva: Sági – Buzai, Borgulya, Babolek (Tóth L., 91.), Varga R., Juhász, Vajna, Bitó (Oláh, 81.), Budai (Bánóczki, a szünetben), Széll, Gyuga. Edző: Antal Krisztián.
Makó: Szalkai – Beregszászi, Borbély Sz., Vas, Kardos, Frank, Beke, Pepó, László (Olasz, 61.), Dancsó, Miletic (Czebe, 71.). Edző: Botlik Róbert.
Gólszerző: Bitó (63.).
Jók: mindenki, ill. Beregszászi, Dancsó, Kardos, Beke.
Antal Krisztián: – Dicséret illeti a csapatot az elvégzett munka miatt, sokat fektettünk ebbe a meccsbe, megérdemelten nyertünk. Több lehetőségünk volt, hogy gólokat szerezzünk, ennek ellenére nem zártuk le a meccset, a szerencse is mellettünk volt, mert az ellenfélnek is volt két labdája a gólszerzéshez.
Botlik Róbert: – Egy jól játszó Sándorfalva ellen kétszer is egyenlíthettünk volna. Ez nem sikerült, gratulálunk az ellenfelünknek!
Tiszasziget–Szeged-Csanád GA II. 1–3 (0–1)
Tiszasziget, 100 néző. Vezette: Kiss Márkó – jól (Gargya, Kiss R.).
Tiszasziget: Grund – Varga Z., Nagy M. A., Nagy A., Szilágyi (Balla, 88.), Pető, Kopasz (Vörös, 85.), Baka (Gémes, 85.), Rédei, Dancsok, Farkas. Edző: Bány Tamás.
Szeged-Csanád GA II.: Onódi – Berta, Takács (Burai, 63.), Gera B., Gera N., Pataki, Maronyay, Budai (Mádi, 79.), Botic (Dudás, a szünetben), Bakó, Nagy D. (Gáti, 79.). Edző: Bilics Igor.
Gólszerzők: Varga Z. (49.), ill. Pataki (39.), Bakó (59.), Mádi (81.).
Jók: mindenki, ill. mindenki.
Bány Tamás: – A srácok jól álltak bele a meccsbe, nem vallottunk szégyent. Az az egy pechünk van, hogy a Grosics-csal játszottunk, akik a mezőny legjobb csapata, ezt bizonyítják hétről-hétre. Így kell folytatnunk, és akkor jön az eredmény is.
Bilics Igor: – Egy masszív csapattal játszottunk, amely kontrákból építkezett. Adódott is pár lehetőségük, de egy kivételével ezeket jól reagáltuk le. Kidolgoztunk három-négy ziccert, ezeket legközelebb ki kellene használnunk és akkor nyugodtabban zárhatjuk le a mérkőzést.
Kiskundorozsma–M-Perfect Home-Algyő 1–2 (0–0)
Szeged-Kiskundorozsma, 100 néző. Vezette: Barta Norbert István – jól (Gera, Csöngető).
Kiskundorozsma: Zékány – Varga Á., Molnár K. (Moldován, 57.), Szántó (Agócsy, 78.), Veszelka (Simon B., 78.), Szil, Ottlik, Magyar, Fülöp, Molnár Á., Kis B. Játékos-edző: Magyar György.
Algyő: Szabó G. – Rádi, Vastag, Bozóki, Horváth A., Kardos (Sík, 78.), Dudás (Daróczi, 84.), Deák (Ilyés, 66.), Buchholcz (Csányi A., 92.), Csányi Á., Kónya (Semjényi, 87.). Edző: Fülöp Tibor.
Gólszerzők: Szántó D. (66.), ill. Kónya (68.), Vastag (69.).
Kiállítva: Agócsy (80.).
Jók: Fülöp, Varga, Szil, Ottlik, ill. Vastag, Buchholcz, Dudás, Rádi, Kónya, Ilyés.
Magyar György: – Hiába vezetünk, ha a beadásokat és a pontrúgásokat továbbra sem tudjuk levédekezni, és ha kiesik valaki a meccs közben, nem tudjuk pótolni. A második félidőben az Algyő tudott váltani, és jól használta a cseréit.
Fülöp Tibor: – Saját magunk dolgát nehezítettük meg, mert egy szervezett Dorozsma ellen rengeteg helyzetet kihagytunk. A kapott gól után kapcsoltunk arra a fokozatra, amelyet az elejétől kezdve szerettem volna látni, de összességében megérdemelten nyertünk.
Alsóház
Kéménygyártó-Mórahalom–DB Futball Bordány 0–0
Mórahalom, 100 néző. Vezette: Pap Zsigmond Csaba – jól (Halász, Vereska).
Mórahalom: Weszelovszky – Vajda, Ábrahám, Szekeres, Holcsik (Szécsi, 60.), Hovanyecz (Makai, 72.), Jójárt, Szűcs (Rádóczi, 66.), Csizmadia (Császár, 83.), Bokányi, Nagy S. Edző: Korom Tibor.
Bordány: Pintér – Heipl B., Krizs (Kis L., a szünetben), Márki, Kovács P., Heipl Á. (Visnyei, 60.), Kovács K. (Meszes, 82.), Márton (Sahin-Tóth, 60.), Kovács Zs. (Rácz M., 75.), Sárkány, Kártyás. Edző: Forgács Dávid.
Jók: Weszelovszky, Ábrahám, ill. Kártyás, Kovács Zs., Pintér, Márki, Sárkány.
Korom Tibor: – Nem játszottunk jól, de így is nyerhettünk volna. Pozitívum, hogy nem kaptunk gólt. A következő meccseken jobb játékra lesz szükség.
Forgács Dávid: – Gratulálok a csapatomnak, egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, végig rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a Mórahalomra. Vannak ilyen meccsek, amikor nem megy be semmi, de elégedett vagyok, erre lehet építeni.
Deszk–Szentesi Kinizsi 1–3 (1–2)
Deszk, 50 néző. Vezette: Maurer János – közepesen (Minda, Burzon).
Deszk: Mison – Romoda, Szabó R. (Jeszenszky, 70.), Tarjányi, Adamov (Márkus, 65.), Baucic, Varnyú, Markovics, Szabó Á. (Istókovics, a szünetben), Csehó (Ruzsáli, 78.), Matyelka. Edző: Papp Endre.
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Bíró (Döme, 50.), Tóth Á., Rostás, Mészáros, Horváth K., Bartucz P. (Bertók, 70.), Mihály, Szőke (Piti, 62.), Vincze. Edző: Szöllősi Ferenc.
Gólszerzők: Szabó R. (11.), ill. Horváth K. (19.), Koncz (45.), Vincze (71.).
Jók: Mison, Tarjányi, Baucic, Jeszenszky, Csehó, ill. Vincze, Mihály, Horváth K., Koncz.
Papp Endre: – Két nagyon hasonló csapat gyenge színvonalú mérkőzésén többet voltunk az ellenfél támadó harmadában, de a Szentes megérdemelten nyert. Abban múltak felül bennünket, amiért a pontokat osztják. Ma sok mindenben hibáztunk, ezt ki kell javítanunk a következő hetekben!
Szöllősi Ferenc: – Jó időben, egy nehéz ellenféllel szemben, hátrányból felállva is bizonyította csapatom a tartását. A mezőnyben két egyenrangú csapat csatáját jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetően megnyertük. Legközelebb végre otthon játszhatunk, remélem, sok szentesit ki tudunk csalni a meccsre!
Balástya–Hódmezővásárhelyi FC II. 3–3 (3–0)
Balástya, 50 néző. Vezette: Bacsi Noel Levente – jól (Bege, Tamaskó).
Balástya: Nagy B. – Mészáros, Kószó (Muró, 65.), Bagi (Törköly, 73.), Nagymihály, Bürgés (Tóth D., 80.), Malatinszki Á., Gera, Szabó A., Tóth G., Bárkányi. Játékos-edző: Tóth Gergő.
HFC II.: Tóth Mi. – Tóth Ma. (Kocsis, 79.), Tatár (Murányi, 87.), Nagy R., Arany, Barna, Pacskó, Buzás, Péter, Kis D., Vass (Juhos, 65.). Edző: Horváth Zoltán.
Gólszerzők: Kószó (5.), Gera (31.), Malatinszki Á. (41.), ill. Nagy R. (46.), Pacskó (54.), Buzás (94.).
Kiállítva: Nagymihály (70.).
Jók: Gera, Malatinszki Á., Mészáros, ill. Nagy R., Buzás.
Tóth Gergő: – Köszönöm a srácoknak az első félidei remek játékot, előremutató volt a hátralévő meccsekre. Mindent megteszünk azért, hogy ebben az osztályban legyen a helyünk.
Horváth Zoltán: – Az első félidőben az összes párharcot elvesztettük, a hazaiak teljesen megérdemelten vezettek három góllal. A szünetben egyetlen dologról volt szó, az egy-egy elleni játékhelyzetek fontosságáról, a védekező és támadó párharcok megnyeréséről. A játékosaim szerencsére a második játékrészben másképp álltak bele a meccsbe és úgy hiszem, rászolgáltunk az egy pontra. Ezzel sajnos nem vagyunk kinn a vízből, de továbbra is van esélyünk és küzdeni fogunk tovább.
A felsőház állása
- Szeged II. 25 23 2 0 106 – 19 71
2. Sándorfalva 25 16 7 2 59 – 23 55
3. Algyő 25 13 6 6 49 – 24 45
4. Makó 25 12 6 7 44 – 26 42
5. Tiszasziget 25 10 9 6 64 – 38 39
6. Dorozsma 25 10 3 12 42 – 43 33
Az alsóház állása
1. Szentes 25 12 3 10 38 – 55 39
2. Mórahalom 25 8 5 12 42 – 44 29
3. Deszk 25 8 2 15 41 – 57 26
4. Bordány 25 6 4 15 35 – 72 22
5. HFC II. 25 4 2 19 27 – 83 14
6. Balástya 25 2 3 20 16 – 79 9
A következő forduló programja:
Felsőház, péntek, 18 óra: Szeged-Csanád GA II.–Sándorfalva. Szombat, 17 óra: Tiszasziget–Kiskundorozsma, Makó–M-Perfect Home-Algyő. Alsóház, szombat, 17 óra: Deszk–Balástya, Szentesi Kinizsi–Kéménygyártó-Mórahalom VSE. Vasárnap, 17 óra: DB Futball Bordány–Hódmezővásárhelyi FC II.