2025.04.24. 18:15
A jövőt láthatjuk, ha elmegyünk ezekre a seregszemlékre
Május minden évben a sportág magyar jövőjéről szól. Ebben a hónapban rendezik meg a korosztályos nyolcas döntőket az utánpótlás mindhárom korosztályában mindkét nemben, ahol egyfajta seregszemlét is tarthatunk, hol tart a vízilabda jövő nemzedéke. Ezt pedig idén két alkalommal is megtehetjük majd Csongrád-Csanád vármegyében.
A felnőtt női vízilabda OB I. küzdelmei szerdán este befejeződtek a Valdor Szentes és a Szegedi VE számára, miután kettejük negyedik mérkőzését 5–4-re megnyerte a Szentes, ezzel pedig az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcát is behúzta 3:1-re. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a következő napokban és hetekben minőségi vízilabda nélkül maradnánk. Sőt!

Fotó: Gémes Sándor
Az előttünk álló hétvégén indulnak a férfi vízilabda OB I. helyosztói, valamint a nemzetközi kupa négyes döntői is hátra vannak még. A Ferencváros női- és férficsapata is ott van a Bajnokok Ligájában a legjobbak között, előbbinek vezetőedzője a szentesi Matajsz Márk.
A vízilabda jövője a szemeink előtt
Az utánpótlás bajnokságok nyolcas döntőit májusban rendezik. A gyermek korosztály leány eseményének helyszíne május 9. és 11. között a szentesi Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda lesz a házigazdája. Házigazdaként a ProInterier Yordo Szentes is ott lesz majd szinte biztosan a résztvevők között, miután a felsőházi rájátszás Piros csoportjának utolsó fordulóját az első helyről várja. Vasárnap a sereghajtó Győr otthonában játszanak.
Május 16. és 18. között a szegedi Tiszavirág Sportuszodában rendezik meg a fiú serdülő nyolcas döntőt. Ennek sem alakult még ki a végleges mezőnye, de a Szegedi Vízipóló Suli csapata két fordulóval a vége előtt a tabella harmadik helyén áll, így biztosan medencébe ugorhat a legjobbak között hazai környezetben.